
Robbie Keane nem titkolja, belga csapattól kapott ajánlatot
Felkészülten várja az Európa-liga meccset az edző
Súlyos következményei lesznek, ha megint hasonló eset történik. Figyelmeztetést adtak ki a Genk-FTC Európa-liga meccs előtt.
Figyelmeztetést kaptak a hazai szurkolók a csütörtöki Genk-FTC Európa-liga mérkőzés (21:00, tv: M4 Sport) előtt. A klubot már így is súlyos bírsággal sújtották miattuk, és az UEFA is zárt kapus meccsel fenyeget.
Mint ismert, a St. Truiden elleni limburgi derbit félbe kellett szakítania a játékvezetőnek, miután maszkok mögé rejtőzött genki huligánok füstbombákat és tűzijátékokat gyújtottak a lelátón, és elégedetlenségüket fejezték ki a csapat gyenge szezonkezdetével kapcsolatban. A mérkőzést húsz percre felfüggesztették, mielőtt újrakezdték volna. A Genk 2-1-re nyert, és a klub másnap közleményben reagált a történtekre. Azt írta, amikor családok és gyerekek félnek a stadionban, az átlép egy határt. A klub határozottan elítélte a szurkolók viselkedését.
A Genk csütörtökön a Ferencvárossal játszik az Európa-ligában, és minden további szabálytalanság súlyos UEFA-szankciókat vonhat maga után
– írja a voetbalkrant.com. Felidézték, hogy két évvel ezelőtt, szintén a Fradi ellen 20 ezer eurós (7,8 millió Ft) pénzbírságot és felfüggesztett stadionbezárást kaptak füstbombák és tűzijátékok használata miatt.
Ha most megint hasonló rendbontás történik a Cegeka Arénában, a Genknek le kellene zárnia a lelátók egy részét az október 23-i, Real Betis elleni mérkőzésre.
A Genknek egyébként már így is 25 ezer eurót (9,7 millió Ft) kell fizetnie a belga szövetségnek a St. Truiden ellen történtek miatt. Sőt, a poharakat dobáló szurkolókat is megbüntetik.
Meddig jut a Fradi?
A második számú európai labdarúgó kupasorozatban ismét izgalmas csaták várják a szurkolókat: ki jut el a kieséses szakaszig, és kik küzdhetnek majd az isztambuli döntőben a trófeáért? Az alapszakaszban már most parázs mérkőzések, fordulatok és meglepetések borzolják a kedélyeket, és minden játéknap újabb sztorikat hoz. Vajon a nagy múltú klubok dominálnak, vagy érkezik egy igazi fekete ló, amely végigrobog a sorozaton? A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá az Európa-liga estéket.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Felkészülten várja az Európa-liga meccset az edző
Jöhet a második meccs az El-ben.
Mindkét csapatban játszott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.