A Fradi sztárjai megmutatták spanyolországi hálószobájukat.
Tíz napot tölt Spanyolországban a Ferencváros a téli edzőtáborában. A gárdához kedden csatlakozott Robbie Keane vezetőedző, aki alaposan megdolgoztatja a keretet. A csapat pénteken már edzőmeccset játszik a német Münster ellen, itt mutatkozik be a hétfőn kinevezett ír szakember. Alaposan be vannak fogva tehát a labdarúgók, akik közül most a két skandináv sztárról, Stefan Gartenmannról és Kristoffer Zachariassenről derült ki, hol, és mivel üti el szabadidejét a hotelben.
Gartenmann, a gárda dán védője mutatta be a szállodai szobáját. A tavaly nyáron érkező védő Zachariassennel, a norvég középpályással lakik egy szobában. A FradiMédia videójából kiderült, hogy az ágyak közel vannak egymáshoz, a fürdőszobában pedáns rend uralkodik, a focisták pedig az erkélyen fogyasztják el reggeli és délutáni kávéjukat. Szabadidejükben sorozatokat néznek, éppen most darálták le a „Squid game” második évadát. Gartenmann azt is elmondta, miért ideális számára a szobatársa.
Zaki nagyon szolid, éjszaka nem horkol. Ez a legfontosabb
– mondta a videóban Gartenmann, aki elárulta, napi 19 órát töltenek a szobában.
Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az El. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre