Nem tud kimászni a gödörből; megpecsételődött Szoboszlai sorsa Liverpoolban

Szoboszlai Dominik fontos hírt kapott Liverpoolból, Kleinheisler Lászlónál azonban már közel sem ennyire rózsás a helyzet. Az Európa-bajnokság csodatinije pedig a pályán szólt vissza. A Metropol e heti legolvasottabb cikkeiből válogattunk.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.07.15.
Módosítva: 2024.07.15.
Szoboszlai Dominik Liverpool foci Eb 2024 Kleinheisler László

Szoboszlai Dominik már egy év után óriási változást fog megtapasztalni a Liverpoolban. Jürgen Klopp kilenc év után távozott a vezetőedzői posztból, a helyét pedig Arne Slot örökölte meg. A 23 éves középpályásnak a nyári szünetet követően a holland szakembernek kell, hogy bizonyítson. Formája tavasszal visszaesett, emiatt a kezdőcsapatból is kiszorult a szezon vége felé. A The Sun elemzése szerint azonban nincs miért aggódnia Szoboszlainak, megpecsételődött a sorsa: Slot ugyanis az új idényben újfent a kezdőcsapatban számolna vele. Mellette Trent Alexander-Arnold és Alexis Mac Allister játszana a középpálya közepén.

Szoboszlai (jobbra) lefutotta a szintén a leggyorsabb PL-csapatba került Netót is
Szoboszlai Dominik visszakerülne a Liverpool kezdőjébe – Fotó: AFP

Kleinheisler László felől azonban nem érkeztek pozitív hírek, úgy tűnik, nem tud kimászni a gödörből. A 30 éves futballista tavaly peremember lett a Panathinaikosznál, miután sérülése és betegsége után nem tudta magát újra felépíteni. A klub ezt követően a Hajduk Splitnek adta kölcsön, amely télen még vezette a horvát élvonalat, és jó esélye volt arra, hogy 19 év után ismét bajnok legyen. Kleinheisler ugyan kezdetben megkapta a bizalmat, az eredmények azonban nem jöttek, a csapat pedig szépen lassan visszaesett a harmadik helyre. A középpályás összesen 12 bajnokin kapott lehetőséget, ebből csupán négy alkalommal kezdett, az utolsó három fordulóban már egyáltalán nem számoltak vele. A klub jelezte, nem él az opciós jogával, így Kleinheisler visszakerült a Panathinaikoszhoz. Ott azonban az új edzőnek, Diego Alonsónak sincs rá szüksége, emiatt új csapatot kereshet magának az 52-szeres magyar válogatott játékos.

...

Spanyolország az Európa-bajnokság elődöntőjében 2-1-re legyőzte Franciaországot, ezzel bejutott a fináléba. A hős Lamine Yamal volt, aki elképesztő gólt lőtt a franciáknak. A lefújást követően nem felejtett el elégtételt venni újdonsült „jó barátján”, Adrien Rabiot-n. A francia középpályás az összecsapás előtt azt nyilatkozta, hogy szerinte eddig nem sok mindent mutatott a csodatini és ők nem fognak neki kegyelmezni. Ehhez képest Yamal az egész találkozón brillírozott, majd a kamerába üvölte üzent Rabiot-nak: „Most beszélj! Most beszélj” – mart bele a középpályásba a Barcelona szélsője.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás