Világsztár teniszező versenyez Budapesten, ekkor láthatod játszani

A hétvégén elindul a Hungarian Grand Prix tenisztorna. A budapesti versenyen többek között a tavalyi Wimbledon-győztes Markéta Vondrousová is elindul, a magyarok közül egyelőre három biztos főtáblás van.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.07.11.
Hungarian Grand Prix Wimbledon Julija Putyinceva Római Teniszakadémia marketa vondrousova

A szervezők tájékoztatása szerint a Hungarian Grand Prix programja július 13-án, szombaton rajtol a selejtezővel, és július 21-én, vasárnap ér majd véget. A WTA által szervezett 250-es viadalnak idén is a Római Teniszakadémia ad otthont. A mezőny két héttel az olimpiai teniszversenyek előtt a szokásosnál is erősebb.

Ecotrans Ladies Open Berlin 2024 - Day 4
Markéta Vondrousová is elindul a budapesti tenisztornán / Fotó: NurPhoto via AFP

A legnagyobb név a cseh kiválóság, Markéta Vondrousová. A 25 éves sportolónő 2019-ben a Roland Garroson már döntőt játszott, ám azt akkor nem tudta megnyerni. 2023-ban azonban Wimbledonban meglepetésre a csúcsra ért, utána pedig a US Openen negyeddöntőig jutott. A jelenleg világranglista hatodik az idei szezonban azonban hullámvölgybe került. Magánéletében komoly gondok akadtak, és sérülések is hátráltatták.

Idén címvédőként már az első fordulóban kiesett, ezután azonnal szabadkártyát kért és kapott a Római-partra, írja az MTI. Korábban a volt világelső és Grand Slam-bajnok Caroline Wozniacki is kért szabadkártyát, de a dán kiválóság végül másképp döntött.

Érdekes, hogy a Wimbledonban negyeddöntős, új-zélandi Lulu Sun a selejtezőben indul Budapesten. Visszatér a Római Teniszakadémiára a 2021-es bajnok kazah Julija Putyinceva, aki szombaton Wimbledonban legyőzte a világelső Iga Swiateket.

A magyarok közül Bondár Anna biztosan főtáblás lesz, és szabadkártyával csatlakozik hozzá Gálfi Dalma és Szabanin Natália is. A selejtezőből még hat játékos jut a 32-es főtáblára, így a magyarok száma még nőhet.

A Római-parton sorra kerülő, 267 ezer dollár (98 millió forint) összdíjazású versenyen egyesben az orosz Marija Tyimofejeva, párosban pedig Stollár Fanny és lengyel Katarzyna Piter a címvédő.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás