Odaveszőben a nagy álom, bizonytalan Marco Rossi kulcsemberének jövője





Óriási volt az optimizmus a Hajduk Splitnél, hogy 19 év után ismét horvát bajnok lehet. Az álom azonban elúszóban, ez pedig hatással lehet Kleinheisler László jövőjére is.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.04.11.
Módosítva: 2024.04.11.
Kleinheisler László Ivan Perisic hajduk split távozás

Nagyszerűen játszott az őszi szezonban a Hajduk Split, amely úgy fejezte be a 2023-as esztendőt, hogy 19 forduló után vezette a horvát bajnokságot a Rijeka és a Dinamo Zagreb előtt. Az együttes szerette volna bebiztosítania magát, ezért a téli átigazolási időszakban többek között megszerezte Ivan Perisicet, Josip Brekalót és Kleinheisler Lászlót, Nikola Kalinicot pedig reaktiválta. A folytatás azonban nagyon nem úgy alakult, ahogy azt a spliti klub tervezte.

Kleinheisler László jövője bizonytalan a Hajduk Split formahanyatlása után – Fotó: AFP

A 20. fordulóban ki-ki meccsen vereséget szenvedett a Rijekától, ezzel pedig elvesztette a vezető helyét. Azóta még rosszabb lett a helyzet, az elmúlt négy téttel bíró találkozóját elbukta, ezzel a bajnoki cím nagyon távol került. Hét fordulóval a vége előtt már 10 pont a hátránya a Rijekával szemben, és a Dinamo is ötpontos előnyt épített ki úgy, hogy egy bajnokival kevesebbet játszott. A ligát legutóbb 2005-ben nyerte meg a Hajduk Split, és úgy néz ki, ez idén sem fog sikerülni.

A szinte biztosan elúszott elsőség Kleinheisler jövőjére is hatással lehet. A 30 éves középpályás nem számít alapembernek Splitben, de rendszeres játéklehetőséghez jut. Mivel azonban csak kölcsönben szerepel az idény végéig, nagy valószínűséggel a nyáron visszakerül majd a Panathinaikoszhoz.

A folytatástól és a nyári Európa-bajnokságtól függetlenül korábban a görög sportday.gr arról írt, hogy a Panathinaikosz nem tart már igényt a szolgálataira, és a nyáron szeretné őt értékesíteni. A zöld mezes együttesnél abban reménykednek, hogy egymillió euró (393 millió forint) körüli összeget sikerül kapniuk Kleinheislerért, aki alapembernek számít Marco Rossi szövetségi kapitány magyar válogatott keretében.

A jelek szerint tehát a 49-szeres magyar válogatottnak mindenképpen szüksége lesz egy jó Eb-re, hogy el tudja adni magát. 2016-ban ez sikerült neki, akkor a Fehérvár futballistájaként kezdte meg a kontinenstornát, utána viszont a német élvonalbeli Werder Bremen egyből lecsapott rá.

 





 





Ezeket olvastad már?
Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Dárdai Mártonról

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Dárdai Mártonról

Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás