„Annyira szenvedtem” – Lewis Hamilton megmutatta, miért ő a legnagyobb





Beugróként ért el nagyszerű eredményt a Forma–1-es Szaúdi Nagydíjon Oliver Bearman, aki hetedik lett a futamon. A 18 éves tehetség a leintést követően teljesen elkészült az erejével, Lewis Hamilton sietett a segítségére.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.03.12.
Oliver Bearman Lewis Hamilton forma-1 Szaúdi Nagydíj

Oliver Bearman múlt pénteken még arra készült, hogy a Formula–2-ben a pole pozícióból indulva győzni tudjon, majd a Szaúdi Nagydíjon, az F1-es Ferraritól kapott egy hívást. Carlos Sainz ugyanis a vakbélműtétje miatt nem tudta vállalni a folytatást. A 18 éves Bearman mindössze egy órát tudott gyakorolni az időmérő előtt, ahol aztán majdnem kiejtette Lewis Hamiltont a Q2-ben. A futamon aztán a hetedik helyen végzett, így rögtön hat pontot szerzett a debütálásán.

Oliver Bearmannak (középen) Lewis Hamilton nyújtott segítő kezet a Szaúdi Nagydíj után Fotó: AFP

Bearman a leintést követően teljesen elkészült az erejével, és a levezető kör megtétele után alig tudott kiszállni a Ferrariból. Ebben nyújtott neki segítő kezeket a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki ezt követően rögtön gratulált honfitársának, aki nem sokkal később a másik Mercedes-pilóta, George Russell pacsiját is bezsebelte.

Lewis gyakorlatilag kihúzott az autóból, annyira szenvedtem. Nagyon fizikális verseny volt a szezon egyik legalacsonyabb lejtmenetű pályáján, az egyik legnagyobb oldalirányú G-erőkkel, tulajdonképpen 50 időmérős kört kellett megtenni

emlékezett vissza az esetre Oliver Bearman.

Hamilton sportszerű cselekedetén a kommentelők is elámultak: „Ez nagyszerűen prezentálja a sportszerűséget és a bajtársiasságot. Szívmelengető látni, hogy a rutinos pilóták időt szakítanak arra, hogy elismerjék és támogassák az újoncokat. Ez nagyban megmutatja Lewis Hamilton és George Russell karakterét” – érkezett egy hosszú dicséret. „Lewis a hét mind a 24 órájában egy nagyszerű srác, jó ezt látni” ; „Sir Lewis Hamilton remek férfi. Büszke vagyok, hogy így támogatta Bearmant.”

A következő F1-es futamot március 24-én, Ausztráliában rendezik, Sainz minden bizonnyal addigra újra bevethető lesz, de a tartalék pilóta Bearman a biztató debütálásával jelezte, készen áll arra, hogy a jövőben állandó versenyzője legyen a 20 fős mezőnynek.





 





Ezeket olvastad már?
Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás