RETRO RÁDIÓ

Messi Ronaldo ellen, váratlan részlet derült ki a nagy meccsről





Hamarosan újra (és vélhetően utoljára) összecsap egymással Lionel Messi és Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiában. Az Inter Miami megkezdte a felkészülést, immáron Luis Suárezzel a fedélzeten.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.01.15.
Módosítva: 2024.01.15.
Lionel Messi Inter Miami Al-Nasszr Luis Suárez Ronaldo

Lionel Messi tavaly nyáron igazolt az Egyesült Államokba, és az Inter Miamihoz írt alá. Nagyszerűen kezdett, a gödörben lévő együttest rögtön a Ligák Kupája-győzelemig vezette, a bajnokságban azonban nem tudott felzárkózni a rájátszást érő helyek valamelyikére. November 11-e óta Messinek nem kellett Amerikában pályára lépnie, most azonban csapatával elkezdte a felkészülést a február 21-én rajtoló új szezonra.

Lionel Messi két meccsen három gólt szerzett új floridai csapatában
Lionel Messi most már Luis Suárezzel az oldalán termelheti a gólokat Fotó: AFP

A folytatásban nagy segítséget kap majd a nyolcszoros aranylabdás, ugyanis a támadósorban ott van korábbi barcelonai csapattársa és jó barátja, Luis Suárez, aki a brazil Gremiót hagyta ott az Inter Miami kedvéért. Érdekesség, hogy a rózsaszín mezes együttesben Messiék mellett még két korábbi Barcelona-futballista, Jordi Alba és Sergio Busquets is játszik, az edző pedig a korábbi Barca-tréner, Tata Martino, aki szintén jól ismeri Messiéket.

Suárezékre sűrű hetek várnak majd az elkövetkező időszakban. Először január 20-án, a salvadori válogatott ellen játszanak felkészüli mérkőzést, majd az FC Dallas csapata következik. Ezt követően a Miami ázsiai túrára indul, két meccset is játszik majd Szaúd-Arábiában, először január 29-én az al-Hilal, majd február 1-én az al-Nasszr következik, így újra egymás ellen szerepelhet Messi és Cristiano Ronaldo. A két nagy rivális korábban majdnem egy évtizeden keresztül rivalizált közvetlenül, előbbi a Barcelona, utóbbi a Real Madrid színeiben. Most viszont úgy néz ki, hogy ez a szaúdi, félig-meddig gálameccs lesz az utolsó találkozásuk a futballpályán.

Ezután sincs megállás, a Miami Hongkongba utazik, ahol a válogatott lesz az ellenfele, majd Japánban a Vissei Kobe csapatával is megmérkőzik. Ezután jön a lezárás, méghozzá Messi gyerekkori csapata, a Newell's Old Boys ellen Miamiban, írja az Origo.

Messi eddig 14 tétmérkőzésen 11 gólt és öt gólpasszt jegyzett David Beckham klubjában.

 





 





Ezeket olvastad már?
Felrobban az internet, Ronaldo szerelme ultradögös fotóval üzent

Felrobban az internet, Ronaldo szerelme ultradögös fotóval üzent

„A foci helyett a hajával törődik” – csúnyán beleálltak Szoboszlai Dominikbe a vereség után

„A foci helyett a hajával törődik” – csúnyán beleálltak Szoboszlai Dominikbe a vereség után

Romániából érkezett nagyképű üzenet a Fradinak

Romániából érkezett nagyképű üzenet a Fradinak

Dárdai Pál nem kertelt, elmondta, mire vágyik igazából

Dárdai Pál nem kertelt, elmondta, mire vágyik igazából

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás