Marco Rossi már a szakításról beszélt; Gulácsinak döntenie kell

A héten a fociválogatottról szóló cikkek voltak a legnépszerűbbek a Metropolon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.11.26.
Módosítva: 2023.11.26.
Gulácsi Péter fociválogatott Marco Rossi

Sorozatban másodszor vezette ki a fociválogatottat az Eb-re Marco Rossi, aki azonban tudja, semmi sem tart örökké. Egyszer majd eljön az idő, amikor elszakad a nemzeti csapattól. Erről mesélt azután, hogy első helyet szerzett a válogatottal az Eb-selejtező csoportban.

„Egyszer minden történet véget ér, de ha majd elkerülök innen, akkor mindenképpen békében szeretnék elválni a szövetség elnökétől, Csányi Sándortól és a magyar szurkolóktól is” fogalmazott Rossi.

Rossi arról is beszélt, hogy milyen sokat változott az elmúlt években. Elsősorban abban, ahogy a játékosokhoz viszonyul, szól hozzájuk.

„Nagyon tisztelem őket, egységesek vagyunk, mint egy család. Az apjuk is lehetnék, a gyerekeket pedig nevelni kell. Ha hibáznak, jelzem nekik. Például Kerkez Milostól hidegebb fej kellett volna a bulgáriai kiállításakor, de ő kért elnézést tőlem és a társaitól, ami azt jelzi, megértette a hibája súlyosságát” – mondta az 59 éves tréner.

Marco Rossi is kritikus volt a montenegrói játék láttán
Fotó: Nemzeti Sport

Rossi egyelőre persze az aktuális feladattal, az Európa-bajnoksággal foglalkozik. Azt már előre megmondta, nála csak azok szerepelhetnek, akik rendszeresen szerepelnek csapataikban. Emiatt sokak számára feladta a leckét, az Eb-szereplés reményében több alapember is klubot válthat a télen. A legnagyobb nevek közül Gulácsi Péternek, Szalai Attilának, Botka Endrének és Callum Stylesnak érdemes elgondolkoznia azok, hol folytassa a jövőben. Utóbbi esetében az a kérdés, Rossinak elég-e az angol harmadosztály szintje.

Styles (balra) a Barnsley játékosa – Fotó: mlsz.hu

Lehet, hogy mégis maradt esély Gulácsi Péter számára Lipcsében? A magyar válogatott kapusa súlyos sérülése után csak két kupameccsen kapott szerepet, a sorozatból azonban búcsúzott a gárda. Posztriválisa, a német Blaswich jól teljesít, nincs értelme és oka a cserének. Miközben az esetleges eligazolásról is lehet hallani, kaphat még egy esélyt Gulácsi. A gárda már továbbjutott csoportjából a Bajnokok Ligájában, így elképzelhető, hogy a decemberi utolsó fordulóban, a Young Boys ellen Gulácsi véd a BL-ben.

Gulácsi Péternek mostantól Bundesliga- vagy BL-meccsre kéne beverekednie magát a csapatba
Fotó: AFP

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás