
Egyre nagyobb bajban van Dárdai Pál csapatának kapusa, Marius Gersbeck, aki még július közepén került kocsmai verekedésbe. A Hertha erőszakos futballistáját akár öt év börtönbüntetésre is ítélhetik.
Július közepén komoly botrány zavarta meg Dárdai Pál csapatának, a Hertha BSC-nek az ausztriai edzőtáborát Zell am Seeben. Az együttes kapusa, Marius Gersbeck kocsmai verekedésbe került, ami odáig fajult, hogy egy 22 éves férfit kórházba kellett szállítani a 28 éves futballista miatt. Gersbeck olyan súlyos fejsérüléseket okozott neki, hogy később kiderült, az arccsontja több helyen eltörött.
A salzburgi rendőrség nyomozni kezdett az ügyben, súlyos testi sértés miatt pedig feljelentést tettek a salzburgi bíróságon a kapus ellen, akit a szeptember 28-án esedékes tárgyaláson hallgatnak ki – számolt be az eseményekről az Origo.
Gersbeck a polgári jogi kötelezettségeit teljesítette azzal, hogy megállapodott az áldozattal a kártérítés mértékben. Ez azonban még csak félsiker, az ügy büntetőjogi szakasza a súlyos testi sértés gyanúja miatt folytatódik. Az osztrák törvények pedig nem kímélik az erőszaktevőket, a súlyos testi sértést okozók akár öt év börtönbüntetést is kaphatnak!
Gersbeck korábban több évet eltöltött a Herthánál, a csapat idény nyáron igazolta vissza, azonban Dárdai Pál csapata a botrány kirobbanása után azonnal felfüggesztette Gersbecket az edzéslátogatások alól, néhány hete azonban egyéni tréningekkel készül az esetleges folytatásban bízva.
A gólszerző végre legyőzte a mumusát.
Robert Kubica óriási összegekre mondott nemet az elve miatt.
Itt a nagy bejelentés a kebelcsodától.
A játékost azonnal kórházba szállították.
A drukkereknek hosszabb túrára kellett vállalkozniuk.
Van-e rajta bugyi?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre