
„Csoda vagy” – Meggyes Dávid nyíltan vallott szerelmet Stana Alexandrának – Fotó!
Stana Alexandra és Meggyes Dávid között egy év után is dúl a szerelem, kendőzetlen őszinteséggel meséltek kapcsolatuk kezdetéről.

Stana Alexandra és Meggyes Dávid között egy év után is dúl a szerelem, kendőzetlen őszinteséggel meséltek kapcsolatuk kezdetéről.

B. Lászlót életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték VV Fanni meggyilkolásáért. A férfi továbbra is ártatlannak vallja magát, és nem nyugszik bele az ítéletbe.

Zalatnay Sarolta nem aprózta el a követőinek szánt Instagram-tartalmat. Szinte egy nap leforgása alatt posztolt több mint 80 képet, valamint több mint ezer követőt szerzett.

A színész eddig azt állította, hogy nem húzta meg annak a fegyvernek a ravaszát a Rust című film forgatásán, ami kioltotta a fiatal operatőrnő életét.

Már kitűzték a dátumot, mikor megy hozzá vőlegényéhez Mária Laura belga hercegnő.

L.L. Juniornak váratlan okból le kellett mondania orosházai koncertjét, de a közönségének megígérte, kárpótolni fogja őket.

Szívmelengető, bensőséges családi fotót osztottak meg kisfiukról Nádai Anikóék. A kommentszekciót elöntötték az együttérző szülők, köztük Laki Zsuzsival.

Tolvai Reni tőle eddig szokatlan stílusban érkezett a fesztiválra, de még így is csábosan pózolt a barátai körében.

Hódi Pamela Instagram videójában adott hajápolási tanácsokat, de követői inkább szörnyülködtek a felvétel láttán.

Tommy Lee ezúttal a Twitter oldalán okozott igen csak nagy meglepetést követőinek.

Siew Pui Yi a közösségi oldalán mutatta meg fürdőruha viselési szokásait, férfi követői legnagyobb örömére.

A herceg egy korábbi védőtisztje elárulta, hogy Harry mikor térhet vissza az Egyesült Királyságba.

Gyilkossági kísérlet és testi sértés miatt vádat emeltek Hadi Matar ellen, aki egy New York-i pódiumbeszélgetésen megkéselte Salman Rushdie írót.

Az újpesti rapper a közösségi oldalán jelentette be, hogy bűncselekmény történt, amiről két fotót is megosztott.

Az egyik királyi szakértő szerint csupán „pletyka” az a szárnyra kapott hír, hogy Károly herceg átvenné az uralkodást édesanyjától, II. Erzsébet királynőtől.

Naponta gondol imádott férjére, Kóbor Jánosra Deme Zsóka, aki a lakásban sem változtatott semmin Mecky halála óta.
1247
1888
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.