
Még pár év és otthon nyomtathatjuk ki a tárgyainkat
Van olyan magyar iskola, ahol már kimondottan a területtel foglalkozó szakkör is indult.

Van olyan magyar iskola, ahol már kimondottan a területtel foglalkozó szakkör is indult.

Sok gyereknek okoznak fejtörést a reál tantárgyak, de egy új megközelítés talán segíthet ezen.

A Harley-Davidson elkészítette az első eBike-ját.

Csekély 300 millió kilométerre száguld az űrben a Bennu kisbolygó, ahonnan a NASA űrszondája sikeresen gyűjtött be kőzetmintát.

Amikor az Amazon 2012-ben 775 millió dollárért megvásárolta a robotautomatizációval foglalkozó Kiva Systems céget, a piaci trendeket figyelmesen követő logisztikusok felkapták a fejüket. Nemcsak azért, mert az Amazon már megint valami nagyot lépett, hanem

A modern technológia legújabb csodái az intelligens robotkutyák. Az eredetileg a járvány okozta lelki traumák enyhítésére kifejlesztett programozható ebek nemcsak vigasztalást, de akár védelmet is nyújthatnak beteg „gazdáiknak”.

Csak áprilisban indult, de már több mint húszezren töltötték le okostelefonjukra a PregHello nevű, teljesen ingyenesen használható mobilapplikációt

Hatalmas segítség, ha olyan eszközökkel vesszük körül magunkat, amik megkönnyítik az életünket.

A modern technológia egyik úttörője az elektromos konvektor, aminek a használata rengeteg pozitívummal szolgál.

Az irodai dolgozóknak a legtöbb esetben az idő a legnagyobb ellenségük, sokan nem is tudják, hol szivárognak el a munkával töltött hasznos percek a nap folyamán.

Próbálják újraindítani a nemzetközi forgalmat.

Íme 5 dolog, amire a nagyi is azt mondja majd: „ez igen!”

A koronavírus-járvány drasztikus hatással van a fiatalok netezési szokásaira, de vajon a szülők tudják-e kezelni az ezzel járó veszélyeket?

Az amerikai hadsereg kutyái olyan szemüveget használnak, amely a kiterjesztett valóságot létrehozó technológiát használja. Ezzel életeket menthetnek.

Eleve elképzelhetetlen az a sebesség, amire a kínai önvezető vonat képes, de olyan extrákkal is ellátták, amire régóta vágynak az utasok.

Elhelyezték a Magyarország legnagyobb szuperszámítógépével kapcsolatos projekt alapkövét a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán.
9
15
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.