
Így maradhatunk motiváltak a nehéz időkben
A beszélgetés során a felmerülő kérdéseket is fel lehet tenni.
A beszélgetés során a felmerülő kérdéseket is fel lehet tenni.
A juhászélet olyan életmód-terápiaként is felfogható, ami preventíven megelőzi számos testi-lelki betegség kialakulását.
Számítógépen nézhetjük végig a klasszikus és kortárs művészet nagyjait.
Az Európai család című előadást a Roma hősök - IV. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál keretein belül mutatják be, ingyenesen, november 18-án, 19.00 órától, online.
A Humusz Szövetség újraindítja Zöld kalandozások című előadássorozatát, melynek témája ezúttal a házunk táján megvalósítható környezettudatosság.
A gyereknevelés embertpróbáló feladat.
Lehetőség lesz közvetlen kommunikációra is, üzenet vagy komment formájában.
Koreában és Mongóliában létező, sőt társadalmilag igényelt jelenség a sámánizmus.
Ha szeretné tudni, hogyan engedheti el a félelmeit, negatív érzéseit, jelentkezzen a Belső Erő Tréning elengedés-technika ingyenes online előadására.
Az „MBCR” programot adja tovább a jelentkezőknek a Tűzmadár Alapítvány, november 17-én, 10 órától, online.
Az Egyboglya Alapítvány és Közösségi Tér november 17-én, 18 órától online folytatja a párbeszédet segítő foglalkozásait a kamaszokat nevelő szülőkkel.
A Csokonai Kulturális Központ Könyvtára és ANNO Művészeti Hét szervezésében november 16-án, 18:00 órától online, Facebook Live-val Vasadi Péter emlékestet tartanak.
Marianne és Abel szerelmesek egymásba, és évek óta együtt élnek. Marianne egy nap bejelenti Abelnek, hogy gyermeket vár.
A legfrissebb korlátozások miatt kellett mondani a Zeneakadémia nagytermébe tervezett Chopin-estet, de van megoldás!
A Magyar Tudományos Akadémia november 3-30. között tartja a Magyar Tudomány Ünnepét, ennek alkalmából november 16-án, 18 órától online közvetítik a Covid-19 – vakcinák, tesztek és protesztek című kerekasztal-beszélgetést.
A körforgásos gazdaság a szelektív hulladékgyűjtéssel és újrahasznosítással indult.
275
286
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.