
Megnyílt a Magyar Zene Háza – Baán László köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek
Tízéves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Liget Budapest projekt keretében felépült Magyar Zene Háza.

Tízéves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Liget Budapest projekt keretében felépült Magyar Zene Háza.

A Magyar Kultúra Napján Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke adta át a Liget Budapest Projekt keretében elkészült Magyar Zene Házát a Városligetben.

A politikus a közösségi oldalán mutatta meg követőinek, hogy milyen fejlesztésekkel, újításokkal segíti a kormány a magyar kultúrát.

Házkutatásokat tartott és versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Cseh Katalinékhoz köthető cégháló részét képező vállalkozások gyanús ügyletei miatt – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma.

A baloldali Political Capital szerint az ellenzék kezdeményezéséből nem lehet népszavazás áprilisban.

A papíron az áll, hogy a megütött gyereket az apa vitte el az orvoshoz.

Az elmúlt hónapokban több konfliktus rajzolódott ki a baloldali pártok és miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter között.

Teljesen összeomlott a baloldal kampánya, megbukott az aláírásgyűjtésük is. Kiderült, hogy a valóságban csak 235 ezer aláírást gyűjtöttek össze a népszavazáshoz.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje megint elvetette a sulykot: állítása szerint a Sinopharm-vakcinával még a kínaiak sem oltották a 60 évnél idősebbeket, így arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon népirtás folyik.

A Mediaworks Hírcentrum videósorozatban mutatja be, hogyan bukott le Bajnai Gordon a Városháza-botrányban, hogyan jutott el a főpolgármester a „féknyúzozástól” a „lesz..romig”. A filmek a november 4-e és január 17-e közötti időszakot dolgozzák fel.

A kormány az elmúlt hónapokban több jelentős döntést hozott annak érdekében, hogy ebben a rendkívüli időszakban is javítsa a magyarok megélhetését – mondta szerdai videójában a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Az omikron fertőzőképessége rendkívüli, azonban a védőoltás jelentősen enyhítheti a betegség lefolyását – erről az országos tiszti főorvos beszélt szerdán.

Márki-Zay Péter legutolsó facebookos szereplésében ostobaságnak nevezte a kormány intézkedését hét fontos élelmiszer árának befagyasztásáról.

Alig két hónappal azután, hogy a Városháza-gate kapcsán írásbeli fegyelmit adott a főpolgármester Barts Balázsnak, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjének, most év végi jutalomban részesítették.

Tízből hét (68 százalék) aktív szavazó szerint a Fidesz-KDNP fogja megnyerni a választásokat – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.

Karácsony Gergely egyre idegesebb a Városháza-eladási botrány kapcsán indult vizsgálat miatt, és ha elfogynak az érvek, dühösen káromkodik.
80
158
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.