
A gyermek nem játék! – A népszavazáson a szülők dönthetnek
A gyermekek védelmében szervezett gondolatébresztő konferenciát a Nőiszem és a Szent István Intézet a szakemberek, gyakorló szülők részvételével.

A gyermekek védelmében szervezett gondolatébresztő konferenciát a Nőiszem és a Szent István Intézet a szakemberek, gyakorló szülők részvételével.

Márki-Zay Péter az elmúlt időszakban többször is felháborítóan sértő kijelentéseket tett különböző társadalmi csoportokra. Úgy néz ki, a főpolgármester sem akar lemaradni.

Az akadozó távol-keleti beszerzések egészen új helyzetbe állították a gazdaságot, aminek végső soron Magyarország is győztese lehet.

Nem véletlenül nem indítottak Cseh Katalinék sajtó-helyreigazítási pereket, ugyanis – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint – a büntetőeljárásban sorra derülnek ki visszaélésgyanús ügyek a momentumos politikushoz is köthető szövevényes céghálóná

A Szekszárd környéki nő azt állítja, a politikus pénzt adott neki a szexuális szolgáltatásaiért.

Azok a szépkorúak, akik január és március között benyújtják nyugdíjkérelmüket, azok március végéig nyugdíjelőlegben részesülhetnek.

Orbán Viktor miniszterelnök a Győr-Moson-Sopron megyei Kóny községben meglátogatta Tóth Gábor tűzoltót, feleségét, Pálmát és három gyermeküket, akik a falusi csokból újították fel házukat.

Kifejezetten sikeresek voltak a januári oltási akciónapok – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiának.

Márki-Zay Péternek, a baloldali pártok kormányfőjelöltjének szégyene, hogy a fogyatékosság kifejezést szitokszóként, pejoratív értelemben használja – közölte a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Egyszerű kérdést tett fel Kocsis Máté az ellenzéknek, aki szerint még az is elképzelhető maguk az MSZP-sek buktatták le Bangóné Borbély Ildikót.

Néhány napja az MSZP volt képviselője, Bangóné Borbély Ildikó bukott le, azt állította ugyanis, hogy közgazdászdiplomája van, holott sohasem volt. Emlékezzünk azonban, nem ő volt az első a sorban a baloldalon, aki azt állította, hogy van valamilyen végeze

Az egészségügy centralizálására készül a baloldal, ha megnyerik a választásokat.

Az Európai Bizottság (EB) nyílt törvénysértést elkövetve, az idevonatkozó uniós szabályokkal ellentétes módon, politikai, ideológiai szempontot érvényesítve nem folyósítja a Magyarországnak járó helyreállítási forrásokat.

Márki-Zay Péter véletlen elszólásai, utalásai azt mutatják, hogy a baloldal világképe egy kicsit sem változott a 2010 előttihez képest.

A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első.

Kovács Ákos Aréna-koncerttel kezdte a ’22-es évet, ennek apropójából a miniszterelnök egy képet osztott meg a Facebook-oldalán.
79
158
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.