
Igaz történet: igenis léteznek angyalok
Elképesztő dolog történt egy buszsofőrrel, akinek a busza pár nappal ezelőtt defektet kapott, de ami azután történt, az nem mindennapi...

Elképesztő dolog történt egy buszsofőrrel, akinek a busza pár nappal ezelőtt defektet kapott, de ami azután történt, az nem mindennapi...

Alapvetően nem kell különbséget tenni az oltóanyagok között - mondta a Semmelweis Egyetem rektora.

Öt hónapot vártak erre a pillanatra, a kevésbé fertőzött településeken az iskolába is visszamehetnek a diákok.

Ötpontos akciótervet dolgozott ki a húsvétig terjedő időszakra az osztrák egészségügyi tárca, hogy elkerüljék a rohamléptekkel terjedő vírusmutációk robbanásszerű elburjánzását.

A brit oltási program első szakaszát sikerrel teljesítették, a legveszélyeztetettebbek február közepéig megkapták a vakcinát.

Az országos tisztifőorvos elmondta, a felfutást az új, nagyobb fertőzőképességű vírusvariánsok megjelenése okozza.

Az új adatok „arra utalnak, hogy egy harmadik hullám elején tart Németország is.

Első körben kétezer lakost oltanak be, a kínai vakcina érkezése pörgetheti fel a folyamatot.

A bejárati ajtó kisablakait betörte és életveszélyesen megfenyegette a nőt.

Két keleti városban is megkezdték a Szputnyikkal való oltást. A szakember szerint alapvetően nem különbözik az orosz a többi vakcinától.

Három ember meghalt, miután tűzharc tört ki egy külvárosi fegyverboltban az Egyesült Államok déli részén, New Orleansban.

Szerencsére személyi sérülés nem történt, miután kiégett egy autó a lakótelepen.

A repülőgép már majdnem elérte az utazómagasságot, amikor robbanás rázta meg az utaskabint...

A következő időszak nagyon fontos lesz Kásler Miklós szerint, meg is fogalmazta, mit kér a lakosságtól.

A fiatal nő kezdte feladni a reményt, amikor végre megtörtént az, amire már régóta vágyott.

Szombat estig már 220 ezren töltötték ki az online kérdőívet - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
3547
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.