
Név nélkül nyilatkozott a lottónyertes: még a családjának sem szólt, hogy milliomossá vált!
A 77 éves nő milliárdokat nyert, de a kilétét még titkolja.
R. Ferenc elmenekült, miután rajtakapták, hogy lányával próbált fajtalankodni.
Már egész fiatalon előtörtek a sokáig körözés alatt álló R. Ferencből pedofil hajlamai. A férfi édesanyja a Borsnak elárulta: fiát korábban öt év börtönre ítélték, mert a saját kisöccsével is fajtalankodott.
Hat nappal a szökése után, éppen a cikkünk megjelenése estéjén elfogták azt a sárkeresztúri férfit, aki ellen a saját hétéves kislánya megrontása miatt adtak ki elfogatóparancsot – értesült a Bors.
R. Ferenc – aki egyébként a közösségi oldalán sátánnak nevezi magát – szombat este váratlanul visszatért a házukhoz, az élettársának köszönhetően pedig szinte azonnal kattant a csuklóján a bilincs.
– A lányom a szüleimnél aludt, én a kisfiaimmal tartózkodtam a házunkban, amikor a testvérem távozásakor a kapun kiérve egy óriásit sikított. Sokkot kaptam, amikor a ház előtt megláttam a sötétben Ferencet. Azt állította, hogy a gyerekeknek hozott valamit, ezért engedjem be. Erre én közöltem, hogy nem kell nekik semmi, tűnjön el innen, és hagyjon minket békén. Biciklivel ment el, de gyalog jött vissza, a ruhái nem voltak szakadtak, az elmúlt egy hétben valaki biztosan befogadta – mesélte a fejleményeket a Borsnak tegnap Anita, akivel a közös lányukat akarta Valentin-napon megerőszakolni a férfi. Mint megírtuk, a nő a boltból hazaérve, az ablakon benézve szembesült a szörnyűséggel.
A legkeresettebb bűnözők 50-es listájára is felkerülő férfi hazaérve azt mondta, hogy berúgja az ajtót, ha nem engedi be. A háromgyermekes édesanyának így nem maradt más választása, beengedte, amíg a testvére hívta a rendőrséget.
– Olyan ideges voltam, hogy amikor belépett a szobába, nekivágtam a falnak. Aztán próbáltam rábírni, hogy adja fel magát, nincs értelme a menekülésnek. Azt kérdezgette, hogy tényleg börtönbe akarom-e csukatni, s azt hajtogatta, hogy nem csinált semmit. Hiába kérdeztem, hogy hol volt, semmire nem válaszolt – tette hozzá Anita. A rendőrök pár perc alatt ki is érkeztek a házhoz, a 45 éves férfit leteperték, megbilincselték és elszállították. A nő elmondta: már Valentina is tudja, hogy elkapták a perverz apját, aminek az egész család örül. Megkeresésünkre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elismerte, hogy szombat este fél kilenckor elfogták és őrizetbe vették a férfit, de további részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árultak el.
A Bors ellátogatott arra a Sárkeresztúrhoz közeli településre is, ahol R. Ferenc édesanyja, Katalin él. Az asszony ugyan több mint tíz éve nem tartja a kapcsolatot a fiával, de a férfi eltűnése óta kétszer is kihallgatták a nyomozók.
– Az öccse hatéves lehetett, amikor Ferenc megpróbálta megerőszakolni. Ő még fiatalkorú volt, a tettéért öt év börtönt kapott. Aznap a párommal a városba mentünk, ők pedig ketten maradtak otthon, ő hozta haza az öccsét az óvodából. Amikor hazaértünk, a párom rájuk nyitott, ő pedig az ablakon keresztül elmenekült, de elfogták – magyarázta a Borsnak Katalin. A most 24 éves fiatalembernek az édesanyja szerint mára sikerült túltennie magát a traumán, de sokáig tartott számára a történtek feldolgozása. Úgy tudni, Ferenc utoljára tavaly volt börtönben, miután az előző párja a gyerektartás miatt feljelentette. Tőle két fia született. A férfi élettársa ezt úgy kommentálta: Ferenc előéletéről csupán annyit tudott, hogy ült börtönben, de neki azt hazudta, hogy kábítószer miatt zárták be. Azt nem is sejtette, hogy a testvérét is megpróbálta megerőszakolni. Erről csak a férfi anyjától hallott a napokban.
A 77 éves nő milliárdokat nyert, de a kilétét még titkolja.
Rosszul indul a hét.
Az elképesztő érték komoly gazdasági kockázatokat is rejt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.