
Kétségbeejtő felfedezést tettek a kutatók egy új koronavírus-mutációról
A vakcinákkal szemben ellenállóbb, és az immunrendszerrel szemben sokkal erősebb koronavírus-mutáns terjed New Yorkban és az USA észak-keleti partvidékén.

A vakcinákkal szemben ellenállóbb, és az immunrendszerrel szemben sokkal erősebb koronavírus-mutáns terjed New Yorkban és az USA észak-keleti partvidékén.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A leendő apuka pedig maga vállalta, hogy megépíti a szerkezetet, ami füsttel jelezte volna a baba nemét. Ám akkor jött a váratlan baleset.

Hatalmas a népszerűsége annak az online párbeszédnek, amit a kormány az állatvédelemről indított: eddig már több mint 200 ezren kitöltötték a 13 kérdést tartalmazó kérdőívet.

Halála után édesanyja az apját vádolta meg a történtekkel. Az igazságot még mindig keresi a rendőrség.

Elszabadult a platóra a nem megfelelően rögzített gerenda, nem sokon múlt, hogy ki tudja kerülni a mögöttes autó.

A kabinet erről szóló rendelete szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.

Kétszer is megpróbált felesége életére törni a feltételes szabadlábon lévő férfi. Ezúttal azonban nem menekülhet az igazságszolgáltatás elől.

Egyre többet fejlődik az SMA-s kis Levente.

Külön díjazást kapnak azok a háziorvosi szolgáltatók, amelyeket szabad- vagy munkaszüneti napon járványügyi feladat ellátására köteleztek.

Mialatt az édesanya keményen dolgozott a megélhetésükért, a férfi brutálisan bántalmazta a csöppséget.

A budakeszi járőrt helyismerete és tapasztalata vezette a bajbajutotthoz.

Az édesanya csupán annyit akart, hogy hagyja őket békén a kéregető. A kisfiú a támadás után kórházba került.

A koronavírus-járvány már több alkalommal is bebizonyította, hogy az emberi kreativitás határtalan.

Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is.

Megmagyarázhatatlan csoda történt egy amerikai kisfiúval a napokban. A gyermekről már lemondtak az orvosai, de mégsem adta fel a küzdelmet.
3532
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.