
Elszabadult a pokol a United Airlines repülőgépén az egyik utas miatt
A United Airlines 1061-es, a floridai Fort Myers-ből Newarkba tartó járata csak jelentős késéssel tudott felszállni.

A United Airlines 1061-es, a floridai Fort Myers-ből Newarkba tartó járata csak jelentős késéssel tudott felszállni.

Meghalt egy 19 éves egyetemi hallgató, miután hiába hívogatta a háziorvosi rendelőt. Összesen 25 alkalommal próbálta meg elérni a dokit.

Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók ellési időszaka miatt.

„Sárkány ellen sárkányfű” - mondta Orbán Viktor, amikor tájékoztatták, hogy a kínai vakcinát kapja. Videót töltött fel a miniszterelnök a Facebook-oldalára arról, hogyan kapta meg a Sinopharm-vakcinát. Utána dolgozni ment a Karmelita kolostorba.

Tombol a harmadik hullám: most mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen és gyorsabban megkapják legalább az első védőoltást.

A baloldal, „élükön Gyurcsány Ferenc pártjával” tudatosan félrevezeti a közvéleményt.

A baloldali pártok parlamenti magatartása és nyilatkozataik mind abba az irányba mutatnak, hogy elbizonytalanítsák az embereket a járványhelyzet kellős közepén az oltásokkal és a védelmi intézkedésekkel kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Drasztikus döntést hozott meg az a török édesanya, aki kidobta négy gyermekét egy társasház ablakából.

A Honvédkórházban a kínai Sinopharm-vakcinával oltották be a miniszterelnököt. Erről közösségi oldalán számolt be.

Rusvai Miklós szerint minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye, hogy újabb koronavírus-mutánsok keletkezzenek.

Miután a bolti dolgozok felhívták a figyelmét a maszkhasználatra, nemes egyszerűséggel levette a tangáját, majd a fejére húzta.

4 469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 428 599 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

A kokainra több Panamából és Paraguayból érkező konténerben bukkantak Hamburgban és Antwerpenben.

A 36 éves áldozat életveszélyes sérülést szenvedett a késelés után. A férfit jelenleg is kórházban kezelik.

A szülőknek házi karanténba kellett vonulniuk, miután pozitív lett a koronavírustesztjük. 11 éves lányuk azonban holtan talált rájuk az alagsorban.

Indul a tavasz, kisüt a nap. Legalábbis erre számíthatunk február utolsó napján és március első napjaiban.
3531
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.