
Megrázó tragédia: Csupán tíz perccel késték le fiuk utolsó pillanatait a szülők
Tragikus balesetben vesztette életét.
Budapesten a Hungária körút és a Thököly út sarkánál, késelés történt péntek éjjel tizenegy óra körül.
Újabb részletek derültek ki a péntek késő esti esetről, ahol véres ruhadarabokat hagytak maguk után az érintettek. Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, péntek éjjel két ittas állapotú fiatal utazott egy éjszakai buszon, valamint utasként egy munkába tartó buszsofőr.
Az illető rászólt a fiatalokra, hogy vegyék fel a maszkjukat, ez azonban konfliktushoz vezetett. A megállóban a fiatalok nekimentek a sofőrnek, aki elővett egy rugós kést, magát is, és legalább az egyik fiatalt is megvágta. A rendőrség mindhármukat elfogta, előtte azonban kórházba szállították őket.
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megemlítette, hogy a gyanúsított rendezett körülmények között él, és három kiskorú gyermekről gondoskodik, valamint ő maga jelzett a rendőröknek a késelés után, ezért nem kell attól tartani, hogy megpróbálná magát az eljárás alól kivonni. Így a sofőr letartóztatását sem indítványozták – írja az Infostart.
Úgy tudni, a férfi eddig minden évben megfelelt az orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatok során.
Tragikus balesetben vesztette életét.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.