
Szegedi Ifjúsági Napok: „Szeretnénk újra mi zárni a nyarat!”
A Facebookon már többször megjelent online (!) eseményként az idei SZIN, a szervezők letiltatták a „kalózhirdetéseket„, a hivatalos bejelentéssel pedig május második feléig várnak. (X)

A Facebookon már többször megjelent online (!) eseményként az idei SZIN, a szervezők letiltatták a „kalózhirdetéseket„, a hivatalos bejelentéssel pedig május második feléig várnak. (X)

Szörnyű baleset történt a XX. kerületben, ahol a Református Szeretetszolgálat autójába csapódott egy motoros, aki a csattanás következtében súlyosan megsérült.

Az EMA megkezdte a kínai Sinovac Life Sciences biotechnológiai vállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, inaktivált vírust tartalmazó vakcina folyamatos felülvizsgálatát.

Kína múlt csütörtökön juttatta a világűrbe leendő állandó űrállomásának főmodulját a Hosszú Menetelés 5B nevű rakétával.

Kedden írták az érettségizők a matematika közép- és emelt szintű vizsgát. Elérkezett a várva várt idő: megérkeztek a matekérettségi feladatok megoldásai.

Van, aki zenés estekkel, más új étlappal próbálja ismét megtölteni vendéglátóhelyeit, azonban egy dologban mindenki egyetértett: most minden forintért meg kell küzdeni.

A keddi operatív törzs sajtótájékoztatóján a tiszti főorvos kiemelte, a regisztráltak 80 százaléka már megkapta az oltást.

Európában először Magyarország érte el azt, hogy van elég oltóanyag minden olyan ember beoltására, aki kéri – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Augusztus közepéig biztosan szükség van a védettségi igazolványra, ha valaki koncertre vagy fesztiválra szeretne menni – tudta meg az Origo.

A hatéves gyerek egy iskolai számítógépet rongált meg, amiért az intézmény igazgatója egy igen kegyetlen módszert választott büntetés gyanánt.

György István ismertette a legfrissebb tudnivalókat az operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Minden fontos információt ismertetnek az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.

Egy felügyelet nélkül hagyott légpuskával játszott, és véletlenül halálosan megsebesítette öt éves öccsét egy nyolcéves gyermek a Maros megyei Mezőmadaras határában.

Kedden reggel – a járványügyi intézkedések betartásával – országszerte a matematika írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák.

Csak érvényes dokumentummal mehetünk étterembe, moziba. Cserébe fel kell készülnünk arra, hogy ellenőrzik az igazolványt.

A legfrissebb adatok alapján a világon 153 193 587 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 3 210 123.
3384
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.