Gondoltad volna? Ekkor érkezett az első elefánt Budapestre





Az elefánt ma már népszerű lakója a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, azonban ez nem mindig volt így.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.05.
születésnap

A vadaspark 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, de ekkor még igencsak kevés állatot láthattak a látogatók. Köztük volt az elefánt is, amit hosszú évekig nem láthatott a magyar közönség az Állatkertben. Az intézménynek 1874 őszén nyílt lehetősége arra, hogy egy nagyobb afrikai állatbeszerzés részeként ajánlatot tegyen egy ormányos megvásárlására is. 1875 áprilisában kapta a hírt a vadaskert, hogy a megrendelt állatok Kairóban vannak, és hamarosan behajózzák őket Trieszt felé. A szállítmány végül július elejére érkezett meg Budapestre, többek között két struccal, páviánokkal, illetve egy Ali nevű elefánttal – idézi fel a múltat a zoobudapest.com.

(Fotó: Vörös Eszter)

A park első behemótja tehát az afrikai fajhoz tartozott. A fiatal bika korát akkor 10-12 évre becsülték (habár könnyen lehet, hogy még csak feleannyi volt), s bemutatkozásának első heteiben a napilapok közül több is írt arról, hogy az ormányos milyen népszerűségre tett szert. Alival egy ideig semmi gond nem volt, azonban 1880-as évek elejére egyre nyugtalanabb lett, sokak szerint azért, mert kedvenc ápolóját, az állatkert egyik fiatal munkatársát elvitték katonának. A dologban azonban alighanem az ivaréréssel, és a hím elefántokra jellemző, musthnak nevezett időszaknak is szerepe lehetett, hiszen ilyenkor az elefántbikák gyakran ön- és közveszélyesek.

Ali testtömegével együtt az agyara is szépen nőtt, amellyel elkezdte bontogatni a házát, és a gondozóira is egyre veszélyesebb lett. Végül az állatkert vezetése 1882-ben úgy döntött, hogy lereszelnek Ali agyarából. Ez abban az időben nem volt túl biztonságos, hiszen altató híján a gondozóknak kellett lefogniuk.

A művelet nehézségét elképzelhetjük, ha belegondolunk, hogy akkoriban még nemigen volt mód az elefántok altatására, kábítására. Így, miközben az állat agyarát fűrészelték és reszelték, a többtonnás elefántot huszonöt embernek – nagyrészt állatkerti munkatársaknak, illetve állatorvostan-hallgatóknak – kellett biztonságosan lefognia, természetesen rengeteg erős kötél segítségével.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás