
Megható: 74 év után találkozott a nővérével
Marguerite Huggettnek egész életében fogalma sem volt az igazi apja és anyja nevéről, sőt még pontos a születési idejét sem tudta. Az idős asszony 74 évesen vége átölelhette sosem látott nővérét.

Marguerite Huggettnek egész életében fogalma sem volt az igazi apja és anyja nevéről, sőt még pontos a születési idejét sem tudta. Az idős asszony 74 évesen vége átölelhette sosem látott nővérét.

Nyugi, csak 20 óra lesz a leállás!

„Megvan az ötmilliomodik beoltott magyar állampolgár is!”- jelentette be Orbán Viktor a Facebook-oldalán.

Már zene és koreográfia is van hozzá. Az emberek imádják, az állatok utálják.

Most szólunk: ne tervezz holnapra szabadtéri programot!

Photoshoppal utólag eltüntette több mint 80 diáklány dekoltázsát a 2021-es évkönyvében egy floridai középiskola. A szülők bocsánatkérést várnak, a lányok megalázva érzik magukat.

A legtöbb ember állandóan a telefonját nézi, séta közben is, ezért szükség van egy homlokra szerelhető harmadik szemre -magyarázza az eszköz kifejlesztője.

Kedd reggel 8-tól újra fizetnünk kell a parkolásért. Nem árt azonban, ha tudjuk, hogy akár háromszor annyit fizethetünk egyes helyeken.

Több mint 1,2 millió dollárért kelt el Albert Einstein levele, amelyben saját kezűleg leírja híres E=mc2 képletét. A vételár háromszorosa annak, amire számítottak az aukciósház szakemberei.

A kínai marsjáró megkezdte a vörös bolygó felszínének vizsgálatát.

Több késes támadás történt péntek este Amsterdamban: halálra késeltek egy nőt, négy másik embert pedig megsebesítettek, és a jelek szerint ugyanaz a személy követte el a támadásokat.

Nem mindennapi lopásnak lehettek szemtanúi a gyorsétterem vendégei és az alkalmazottai. Nagyon megrémültek, amikor a tettes fegyverrel kezdett fenyegetőzni

Senkinek nem kell attól tartania, hogy védettségi igazolvány hiányában, beoltva nem tud szállodába vagy étterembe menni.

Felmérések szerint Magyarországon az emberek többsége saját tulajdonú ingatlanra vágyik és azért hajlandó áldozatot is vállalni.

Eddig 4 millió 969 321 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 967 350-en már a második adag vakcinát is megkapták.

Fürjes Balázs országgyűlési képviselőjelölt lesz. A feladatra Pokorni Zoltán kérte fel.
3345
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.