
Pofátlan üzenetekkel bombázzák a dögös modellt, amiért 19 évvel fiatalabb lányba szerelmes
A hatalmas korkülönbség ellenére tökéletesen boldogok egymással. A jövőjüket is együtt látják a szerelmesek.
Michael Stomatuk szerint a kor csak egy szám. Az ősz modell azt vallja, hogy saját párkapcsolata a megdönthetetlen bizonyíték, hogy nem számít a nagy körkülönbség, csak a szerelem.
A 44 éves férfi már évek óta boldog párt alkot a 25 éves Emily Downinggal és őszintén állítja, a köztük lévő közel 20 év ellenére nagyon is összeillenek. Azonban az már kevésbé tetszik neki, hogy Emilyt folyton üzenetekkel bombázzák, hátha szét tudják őket választani.
Még 2018-ban ismerték meg egymást, mivel mindketten ugyanoda jártak jógázni. Emily akkor a pozitív energiái miatt figyelt fel Michaelre. Azonban az első lépést a férfi tette meg, mivel a fiatal lány aggódott a korkülönbségük miatt. Abba azonban beleegyezett, hogy számot cseréljenek, majd elmentek egy közös kutyasétáltatásra.
„Hoztunk magunkkal egy kis bort, és három órán keresztül csak beszélgettünk. Kiderült, közös az érdeklődési körünk és a hobbijaink. Azt hiszem, mindketten tudtuk, hogy van köztünk valami. A korkülönbség miatt mindketten eléggé visszafogottak voltunk az elején, és nem akartuk elsietni a kapcsolatot” – emlékezett vissza Michael kapcsolatuk elejére.
2020-ban döntöttek úgy, hogy végül hivatalossá teszik szerelmüket és bejelentették a családjuk és barátaik számára. A modell a hír hallatán hideget és meleget is kapott követőitől. Több olyan üzenet is érkezett a profiljára, amiben lányok megkérdezték, lenne-e a Sugár Daddyjük. Emilyt pedig számtalanszor keresték meg idegenek, azt állítva, hogy Michael hűtlen volt és szakítania kellene.
„Ezek a megjegyzések nem befolyásolják a kapcsolatunkat, a lényeg, hogy Emily tudja, hogy nem csalnám meg. De ettől függetlenül nem olyan könnyű a számára. Rengeteg dolgot szeretnénk együtt csinálni a jövőben, főleg utazni. Nagyon szeretjük egymást és izgatottak vagyunk, hogy hová vezet majd a kapcsolatunk” – mondta büszkén Michael Stomatuk a Mirrornak.
Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre