
„Kiderült, rákos a kisfiam” – Szívszorító történet egy apa szemszögéből – Fotók!
A szülők legrosszabb rémálma valósult meg, amikor kisgyermeküknél súlyos betegséget diagnosztizáltak, miután rendszeresen rosszul volt.

A szülők legrosszabb rémálma valósult meg, amikor kisgyermeküknél súlyos betegséget diagnosztizáltak, miután rendszeresen rosszul volt.

A Budapesten közlekedő emberek érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium véglegesítette a helyi tömegközlekedés költségvetési támogatásának kifizetéséről szóló szerződést. Korábban Karácsony Gergely egy posztjában lebuktatta magát, hogy valójáb

Az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtő akciója többezer család ünnepét teszi szebbé, és megkönnyíti a következő évüket is.

A közösségi oldalakon látható megszerkesztett, túl szép életekről árulkodó képek káros hatása már eddig is ismert volt, de a szakértők most tovább mentek.

Dr. Boldogkői Zsolt szerint hatékonyabb lehet az inaktivált vírusos vakcina a legújabb dél-afrikai mutáció ellen, mint az mRNS-es oltások.

Megszökött két ember Hollandiában egy karanténhotelből, a határrendőrség vasárnap fogta el őket egy Spanyolországba induló légi járaton – közölték a helyi hatóságok.

Kanadában és Svájcban is felbukkant a koronavírus omikron nevű új variánsa – közölték vasárnap a helyi hatóságok.

Karácsony Gergely egy posztjában lebuktatta magát, hogy valójában nem túl nagy összeg miatt fenyegettek a budapesti tömegközlekedés leállításával - aztán villámgyorsan aláírta Palkovics László miniszterrel a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásá

Megjelent az első átfogó magyarországi kutatás (HUN-VE vizsgálat) a védőoltások eredményességéről és hatékonyságáról.

Egy férfi gáz- és riasztófegyverrel többször meglőtte barátját, akit a mentők kórházba vittek.

A mai napon több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Az előrejelzések szerint Borsod északi felében tartós havazás is lehet, akár néhány centiméteres tapadó hóréteg is kialakulhat.

A beoltottak száma 6 120 959 fő, közülük 5 839 078 fő már a második oltását is megkapta, 2 477 399 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Ja, így könnyű... Karácsony Gergelyt nem zavarják annyira a közlekedési dugók, mint az átlagautóst, az ő kocsija ugyanis szabálytalanul a buszsávot használja... A főpolgármester így reagált.

Sokak szerint a Molyember a felelős a Silver Bridge híd összeomlásáért is.

Erős havazás bénította meg a forgalmat vasárnap este Franciaország központi részén a Lyon és Clermont-Ferrand városok közötti autópályán.

Bár Magyarországon még nincs hivatalos összegzés, hogy milyen a kórházba kerülő oltottak és oltatlanok aránya, a Metropol összegyűjtötte az egészségügyi szakemberek és a helyi adatokat ismerők beszámolóit.
3056
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.