
Szörnyű haláltusát élt át a csecsemő, anyja közben táncolós videót készített
Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.
A férfi a bíróságon beismerte, hogy megölte élettársa 2 éves kislányát, miután többször is tagadta bűnösségét.
Egy brit férfi elismerte a bíróságon, hogy megölte az élettársa mindössze kétesztendős gyermekét – írta meg a Daily Star.
A 27 éves Adam Jackson és párja 2019-ben ismerkedtek meg, majd rövid idő után össze is költöztek. A nőnek előző kapcsolatából született egy gyermeke, Gracie, akit a nő elmondása szerint kedvelt új élettársa.
November 10-én Alice munkába indult és gyermekét párjára hagyta, majd napközben a telefonon értesítette, hogy a kislány kiesett az etetőszékből és megsérült.
Azonban a kiérkező mentők mást tapasztaltak. A mentősök a kanapéra fektetve találták meg a kislányt teljesen elernyedve, kihűlve és a testén tele zúzódásokkal, ráadásul még a bal lába is el volt törve.
A kislányt sürgősen kórházba szállították, ahol az orvosok súlyos sérülésekkel látták el, de végül már nem tudták megmenteni az életét.
A férfit az eset után őrizetbe vették, aki először tagadta bűnösségét, majd a bíróságon mindent bevallott.
A tárgyaláson Adam Jacksont bűnösnek ítélték minden vádpontban és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.

Így nézett ki Orbán Viktor országjárásának egri állomása.

Társa nemcsak követelőző, de akaratos is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.