„Bárcsak megkaptam volna az oltást” – könyörgött az életéért az oltatlan férfi

Az oltásellenes férfi nem akarta felvenni a vakcinákat és a vírusban is kételkedett, de végül pozitív lett a teszteredménye.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.30.
covid tragédia

Belehalt a koronavírus szövődményeibe egy férfi, aki elutasította a vakcina felvételét – írta meg a The Sun.

Az 54 éves brit Glynn Steel kételkedett az oltások hatékonyságában, ezért nem is akarta magát beoltatni. Azonban október végén pozitív lett a koronavírustesztje és állapota rosszabbra fordult, majd kórházba szállították, ahol intenzív osztályon ápolták.

Az oltatlan férfinak végül lélegeztetőgépes kezelésre is szüksége volt, ahol két hétig küzdött az életéért, de november 16-án feladta a harcot.

„Bárcsak megkaptam volna oltást, ilyen rosszul még életemben nem éreztem magam” – mondta feleségének a férfi, miután kórházba került.

Felesége elmondása szerint az oltásért könyörgött a halálos ágyán, de az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. Férje halála után az özvegy egyből felvette mindkét vakcinát, azóta kér mindenkit, hogy vegye komolyan a világjárványt és oltassák be magukat azok, akik még nem tették meg.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás