
Lélegzetelállító látványosságok Szeged egén
Három nap, három egyedi tematika – ezt ígéri, az előző években is felejthetetlen élményt nyújtó Szeged International Airshow (SZIA). (x)

Három nap, három egyedi tematika – ezt ígéri, az előző években is felejthetetlen élményt nyújtó Szeged International Airshow (SZIA). (x)

Baleset miatt nem közlekedik a 4-es 6-os villamos a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között szerdán délután.

A Párbeszéd nevű politikai formáció társelnöke minden jel szerint kettős mércével viszonyul az illegális építkezésekhez…

A külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán jelentette be a döntést.

A koronavírus ellen beoltottak száma 6 416 363, közülük 6 202 522-en a második, 3 894 442-en a harmadik, 334 870-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták.

Több ember megsérült egy benzinkút tartályának tisztítása közben kedden Debrecenben.

Róka foglalta el a fürdőszobát.

Egy miskolci pince omlott rá a felújítási munkálatokat végző férfirakra.

Nincsenek szavak arra a tettre, amit egy pár végrehajtott. Elraboltak és megerőszakoltak egy gyermeket, de itt még nem értek véget a borzalmak.

A keddi tájékoztatásában a Budapesti Kormányhivatal megállapította, hogy Tordai Bence jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel építtette meg a 150 millió forintot érő villáját.

Nullára csökkent a gázáramlás az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül, miután a Portovaja kompresszorállomáson megkezdődtek a tervezett javítási munkálatok.

A nyár utolsó napján még kiélvezhetjük a csapadékmentes időt.

Gázolás miatt pótlóbuszok járnak a 2-es metró helyett a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között szerda reggel.

Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében kedden elhunyt Mihail Gorbacsov.

Küszöbön az iskolakezdés, sokan még nem végeztek a tanszervásárlással, vagy számos kérdésre keresik a választ. Ezek a legfontosabb tudnivalók.

A magyarok leginkább az energiatakarékos háztartási gépeket választják, de sokan gondolkodnak azon, hogy tűzifával fűtsenek majd.
2659
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.