
Ez az idegen élet jele? – Rejtélyes kapu tűnt fel a Marson
Sejtelmes és hátborzongató képet tett közzé a NASA. Az ufóhívőknek azonnal beindult a fantáziája, pedig van más magyarázat!

Sejtelmes és hátborzongató képet tett közzé a NASA. Az ufóhívőknek azonnal beindult a fantáziája, pedig van más magyarázat!

15 éves fiú vesztette életét, miután motorjával az érkező mozdony elé hajtott.

A látogatók már kilenc éve csodálhatják meg ezt az ázsiai macskafélét, azonban kicsinyeik még nem születtek, egészen idáig.

Rettenetes baleset történt Dunaszerdahelyen, ahol liftaknába zuhant egy 11 éves kisfiú. A szörnyű jelenetet, Dani 3 éves kishúga is végignézte.

Filmbe illő életmentést hajtottak végre a XIX. kerületben a rendőrök, ami azzal kezdődött, hogy egy súlyos krónikus beteg férfi nem jelent meg a kezelésén.

Egyes baloldali rémhírkeltések ellenére kiderült, hogy a Balatonon nem szálltak el teljesen az árak, általában például 800 forintért lehet kapni egy lángost.

A Bristoli egyetemen 18 hónap alatt tíz hirtelen haláleset és öngyilkosság történt a diákok körében. Legutóbb a 20 éves Natasha Abrahart vetett véget az életének.

Buszmegállóba csapódott egy személyautó Gyálon, a Pesti úton. A balesethez riasztott fővárosi hivatásos és gyáli önkéntes tűzoltók áramtalanították a járművet.

Három autó tört össze teljesen a tegnap esti Inárcsnál történt balesetben. Most kiderült, hogy az áldozat az ifjúsági és U23-as korosztályban világbajnoki ezüstérmese volt.

Gondoltál már arra, hogy az aurádnak is szüksége lehet a táplálásra? Máris kiderül, hogy a tiéd mire szomjazik!

Lettországban öt és félszeresére nőttek a rezsiárak, de nem áll sokkal jobban Ausztria, Hollandia és a környező országok sem.

Don Gorske, a Guinness-rekorder Big Mac-evő férfi saját bevallása szerint majd kicsattan az egészségtől, sőt továbbra is folytatni akarja a mindennapos hamburgerevést.

Tornádókban és viharokban megsérült 57 ember szombatra virradóan Németországban, főleg az északnyugati Észak-Rajna-Vesztfália tartományban.

Oroszország leállította szombaton reggel a gázszállítást Finnországba a két fél közötti pénzügyi vita miatt - közölte a Gasgrid finn állami gázhálózat-fenntartó vállalat.

A soproni férfi az iskolából hazafelé igyekvő kisfiút elcsalta magával, majd fogságban tartotta és szexuálisan zaklatta.

A szexuálisan kizsákmányolt kislányokat elvették a családtól.
2591
3749
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.