
Britney Spears: „Elveszítettük a csodababánkat”
Britney Spears megrázó vallomása, miszerint elvetélt, teljesen lesújtotta követőit, még Paris Hilton is kifejezte együttérzését. Megszólalt az összetört vőlegénye is, aki szerint nem adják fel.

Britney Spears megrázó vallomása, miszerint elvetélt, teljesen lesújtotta követőit, még Paris Hilton is kifejezte együttérzését. Megszólalt az összetört vőlegénye is, aki szerint nem adják fel.

A polgári esküvő után egy évvel a templomi szertartást és a lakodalmat is megtartotta pár, amelyről kisfiuk, Bendegúz sem hiányozhatott.

Bensőséges pillanatról készült fotót osztottak meg Nánásiék, az anya és pici kisbabája látható rajta - de a kép egy fontos kérdést is felvet.

A friss apuka Instagramon tudatta követőivel egy bűbájos kép révén, hogy kislánya az éttermébe is elkísérte, míg Dóra orvosnál volt.

A szintén zenész férfi megtörten, egy szívszorító Instagram-posztban erősítette meg, hogy testévre 24 évesen életét vesztette.

Sokan aggódtak II. Erzsébet egészségi állapota miatt, de a jelek szerint feleslegesen: a 96 éves királynő legutóbbi megjelenésén tele volt energiával.

65 éves korában meghalt Bruce MacVittie, aki rengeteg ismert filmben szerepelt.

A szépséges énekesnő új arcát mutatta meg rajongóinak, erőteljes sminkjével vérforralóan szexi istennővé változott.

Egy újabb világhírű sztár tetszését nyerte el a magyar divatmárka, a Nanushka.

A fiatal lány épp az érettségi vizsgája eredményeit várja, de a jövőjéről már nagyon határozott elképzelései vannak: a szenvedő embereken szeretne segíteni.

Jellinek Tina olkyor-olykor lottózik és bár a főnyereményt még nem ütötte meg, de azt már biztosan tudja, hogy mire költené azt.

Egy hete hunyt el az egykori FTC-kapus, Berki Krisztián. Végső nyughelyéről felesége, Mazsi fogja meghozni a végső döntést.

Hihetetlennek tűnik! Berki Krisztián nyughatatlan lelke jelen lehetett péntek reggel a LifeTV stúdiójában. Kiss Kató élő adásban vetette papírra az egy hete elhunyt híresség, Hajdú Péternek szánt üzenetét. Ami azután történt, az egyenesen hátborzongató.

A korábbi szépségkirálynő 20 év alatt inkább csak nemesedett, mint egy jó bor, egyáltalán nem látszik meg rajta a kor.

Vajna Tímea húga és partnere, Visváder Tamás nagyon jól ismerik egymást, így nem lepődött meg a férfi felesége választásán.

Demcsák Zsuzsa több műsorban is együtt dolgozott Berki Krisztiánnal és bár nem lettek nagyon szoros barátok, kedvelte nagyon a tragikus hirtelenséggel elhunyt focista-celebet,
1411
1976
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.