
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolJellinek Tina olkyor-olykor lottózik és bár a főnyereményt még nem ütötte meg, de azt már biztosan tudja, hogy mire költené azt.
Bár Emilio felesége néha próbára teszi a szerencséjét a lottón, Fortuna eddig még nem mosolygott rá. Pedig a családanyának határozott elképzelése van arról, hogy miként ünnepelné meg, ha kihúznák a számait.
„Az biztos, hogy Vivinek és Emilnek nem mondanék semmit először, csak azt, hogy vegyék magukhoz az útleveleket. A reptéren találkoznánk és már vennénk is az irányt a nagyvilágba utazgatni kicsit. Egy nagy nyaralással ünnepelném meg, ha kihúznák a számaim. Szerintem be se csomagolnék, csak azonnal indulnék a családdal valami trópusi helyre” – mondta Tina, aki nemcsak erről álmodozik néha, hanem arról is, hogy mire költene a nyereményből.

„Sajnos a tél folyamán egy-egy pálmám megadta magát, ezért Emillel eljöttünk egy kertészetbe, hogy megoldást találjunk a bajukra, illetve új növényeket nézzünk. Mondanom se kell, hogy már a bejáratnál megakadt a szemünk egy nem akármilyen növényen. Bár alig akartuk elhinni, hogy mennyibe kerül, ha a nyakunkba szakadna a világ összes lottónyereménye, talán egy ilyenre is beruháznánk. A szép virágokra, növényekre egyébként sem sajnálom a pénzt, sajnos nincs az a mennyiség, amit ne tudnék elkölteni rájuk. Persze igyekszem észnél lenni és mértéket tartani, de nagyon nehéz ellenállni egy csodás virágnak vagy egy új kaspónak. Virágot venni nekem legalább akkora élvezet – ha nem nagyobb –, mint szép ruhák és cipők között válogatni” – mondta az Üdv a Családban! című műsorban Jellinek Tina.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.