A Háborúellenes Gyűlés győri rendezvényén az Attraction Látványszínház lép színpadra. A Britain’s Got Talent korábbi győztesei elfogadták a felkérést, így a résztvevők világhírű magyar árnyéktáncos előadást láthatnak. A társulat 2004-ben alakult Szűcs Zoltán vezetésével, és azóta olyan műfajt teremtett, amelyben a táncosok saját testükből formálnak képeket, jeleneteket és történeteket. A fény és árnyék használata, a drámai zene és a mozdulatok precizitása együtt olyan hatást kelt, mintha a közönség egy élő, mozgó festményt nézne. Szűcs Zoltán személyesen is jelen lesz a rendezvényen – írja a Bors.
Az Attraction világszerte nagy attrakcióvá nőtte ki magát, ezúttal az első Háborúellenes Gyűlés színpadán bizonyítanak (Fotó: Mediaworks archív)
Az Attraction 2013-ban érte el nemzetközi áttörését, amikor első külföldi produkcióként megnyerte a Britain’s Got Talentet. A döntőben előadott, háború miatt szétszakadó családról szóló történetük világszerte milliókat hatott meg, a zsűrit és a közönséget egyaránt. A győzelem után Amerikától Mexikón és Dubajon át Kínáig és számos európai országig léptek fel, mindenhol komoly rajongótáborra szert téve.
Fotó: MW
A társulat több táncműfajt ötvöz: kortárs táncosok, hiphoposok, breakesek és klasszikus táncosok dolgoznak együtt. Előadásaik beszéd nélkül közvetítenek mély emberi történeteket. A béke, az összetartozás, a veszteség és a remény témái gyakran jelennek meg a munkáikban, ezért különösen hangsúlyos, hogy a Háborúellenes Gyűlésen is fellépnek.
A Háborúellenes Gyűlés egyik nagy dobása
A győri közönség így nem csupán egy demonstráció része lesz, hanem egy érzelmi utazásé is. Az Attraction fellépése az esemény egyik kiemelt pontjának ígérkezik, művészi kiállásként a béke mellett, amelyet egyszerre lehet csodálattal nézni és mélyen átélni.
A bejelentett 16 minisztériumból eddig kilencnek nevezték meg a vezetőjét. A Tisza Párthoz leglojálisabb emberek lettek eddig kinevezve, nem törődve azzal, hogy milyen botrányok árnyékolják be őket.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.