RETRO RÁDIÓ

Könyvelő segít megérteni a katásoknak, mit jelent az új adójogszabály





Adócsökkentést és egyszerűsítést jelent a kormány által elfogadott jogszabály.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.08.11.
ekho

Ahogy arról már beszámoltunk, újabb adócsökkentést és egyszerűsítést jelentett be a kormány, amivel mentőövet dobott a katásoknak, vagyis azoknak, akik a jogszabály-módosítás következtében augusztus végétől nem adózhatnak a kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata szerint. A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelentek értelmében könnyebb lehet számukra a folytatás, mint azt gondolták, mivel szeptember 1-jétől csak 15 százalék lesz az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértéke.

Megszűnik a 13 százalékos kifizetői ekho, vagyis egy cégnek ugyanannyiba kerül majd ilyen formában foglalkoztatni valakit, mintha egy nyugdíjast alkalmazna” – magyarázta el a Ripost kérdésére Máté Sándor könyvelő, hozzátéve, hogy a nyugdíjasok után eddig sem kellett megfizetni a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót, amelynek mértéke pont annyi, mint a most elengedett adónem.

A kérdés már csak az, mi lesz az így megtakarított pénzzel

Ha a munkaadó jót akar a dolgozójának, akkor ezzel az összeggel egy az egyben megemelheti a bérét, lehetővé téve, hogy ebből fedezze az eddigi katánál drágább új vállalkozási forma pluszköltségeit. Ezzel a cégnek egy fillérrel sem kerül többe az alkalmazottja, mint eddig” – mutatott rá a szakember, aki szerint erre ugyan nem köteles a munkaadó, de ezzel kárpótolhatja eddigi katás dolgozóit, akik közül a számukra kedvezőtlen változások miatt sokan fontolgatták a munkahelyváltást. Amennyiben a munkáltató hajlandó az adóforintok ilyenfajta átcsoportosítására, akkor mindenképp szerződésmódosításra van szükség, hiszen az emelt összeget bele kell építeni a munkabérbe.

A munkavállaló eddig is nyilatkozhatott úgy, hogy maga rendezi az adóhatóság felé a keresete után fizetendő ekhót, ez a lehetőség a most katáról áttérők számára is nyitott, így még a 15 százalékos személyi jövedelemadónak megfelelő mértékű összeget sem vonják le a keresményéből.

Grafika: Ripost

De nemcsak az adóteher csökken, hanem az adminisztráció is. Az érintettek ekhós jövedelme ugyanúgy szerepel az adóhivatal által készített bevallási tervezetben, mint a munkaviszonyból származó kifizetések. Ezért az ekhósoknak nem kell papírmunkával bíbelődni, ezt a terhet az adatszolgáltató kifizetők leveszik a vállukról – közölte a Pénzügyminisztérium.

Az ekhót főfoglalkozás mellett évi 60 millió forintos bevételig választhatják az érintettek, ami azt jelenti, hogy a minimálbérig normál módon adóznak, az afeletti rész pedig a kedvezményes sávba kerül.

A most megjelent kormányrendelet a változtatást két módon is segíti: egyrészt eltörli a könyvvizsgálati kötelezettséget a katás cégek megszűnésekor, amivel jelentős költség spórolható meg, másrészt nem kell megvárni a végelszámolás befejeződését, hanem már annak megindítása után egyéni vállalkozást lehet alapítani, és ilyen keretek között folytatható a tevékenység.

Az egyéni vállalkozó választhatja az átalányadózást is, ami szintén egyszerű módja a kötelezettségek teljesítésének. Aki maga is ért a számokhoz, annak könyvelőt sem kell megbíznia, elég, ha bevételi nyilvántartást vezet és havi járulékbevallást küld be az adóhivatalnak. Természetesen rá is vonatkoznak azok a szabályok, amik minden adózóra, vagyis hogy 200 ezer forint feletti szolgáltatásról írásbeli szerződést kell kötni és teljesítésigazolást kell róla kiállítani. Ugyanakkor könnyebbség, hogy míg a katánál egy kifizetőtől nem származhatott évi 3 millió forintnál több bevétel, addig az új formában már fel sem merül a bújtatott foglalkoztatás, így akár az összes számla szólhat ugyanarra a névre.

Akit riaszt a sok matek, annak is érdemes tovább olvasnia, mert itt jön néhány fontos sarokszám. A katánál 12 millió (a legújabb szabályozás szerint 18 millió) forint fölött 40 százalék különadót is kell fizetni, míg az átalányadózásnál a számlázás éves határértéke 24 millió forint (idén már csak 8 millió) lehet. De nem ez az egyetlen előnye az átalányadózásnak, hanem az, hogy egyes foglalkozásoknál (például fényképésznek) 80 százalékos költségátalány alkalmazható, vagyis csak a bevétel 20 százalékát kell jövedelemnek tekinteni és ebből is 1,2 millió forint adó- és járulékmentesen kereshető meg, kivéve a főfoglalkozású egyéni vállalkozók minimumadóját, amit mindenképpen meg kell fizetni.

Azt már korábban megírtuk, hogy a cégek befizetéseit is egyszerűsíti a kormány, és a jövőben a társasági adót akár dollárban vagy euróban is megfizethetik. Ezzel csak annyi a teendőjük, hogy előzetesen bejelentik ezt a szándékot az adóhivatalnak. A társasági adó egész Európában nálunk a legalacsonyabb (9 százalék), ami nagyszámú külföldi vállalkozást csábít Magyarországra és ezzel jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez, ezáltal a rezsicsökkentés megvédéséhez – írja a Ripost.





Ezeket olvastad már?
Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás