
Ekkor jöhet az első jégréteg a Balatonon, de figyelmeztetnek is
A szerdai átmeneti enyhülést követő hideg hatására hétvégére a nyílt vízen is vékony jégtakaró alakulhat ki a Balatonon.

Kiderült: ő lett Szájer József utódja
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja Szájer József lemondása miatt választott új elnököt.

Meglepő találkozás, fogmosás helyett egy hatalmas piton várt a színészre
Harry Visinoni brit színész, egy nem mindennapi látvány fogadta a fürdőszobájában.

Ezt látnod kell! Így kérte meg szerelme kezét a rendőr - fotók
Szaló Roland rendőrhadnagy rendhagyó lánykérést tervezett, amelyhez a kellékeket is beszerezte. Az akció sikeres lett olyannyira, hogy azóta összes is házasodtak párjával.

Rajtuk nem lehet kifogni: így varázsoltak egy kis Görögországot kertjükbe
Vicki Fortune és párja Steve befizetett egy görög utazásra, amit töröltek a koronavírus-járvány miatt.

A pénz nagy úr! Örökség miatt napokig bezártak és vertek két férfit Budapesten
Elfogott a rendőrség egy férfit és egy nőt, aki több mint egy hétig fogva tartotta és bántalmazta két lakótársát decemberben Budapesten.

Meg áll az ész, ezen a teszten kell átesnie II. Erzsébet személyzetének
A takarításra jelentkezők alkalmasságát a Buckingham-palotában a hírhedt brit humor elemeit sem nélkülöző, igen fura teszttel teszik próbára.

Lagzi Lajcsi elköltözött otthonról!
A zenész elkapta a koronavírust, és mivel félti a szeretteit, főleg tüdőbeteg feleségét, döntő lépésre szánta el magát és elhagyta mocsai birtokát.

Vakbarát villamosmegálló épült a II. kerületben
Az állomások egységes magasságúak lettek, vakvezető sávval kiegészítve.

Kegyetlenül végzett a kismamával Lisa Montgomery, ezért halasztották el a kivégzését
Az Egyesült Államok szövetségi siralomházában lévő nő kivégzését mentális állapotára hivatkozva elhalasztották.

Csomagot küldenél, rendelnél Angliából? Akkor nagyon figyelj, változások vannak
Vámkötelessé váltak a Nagy-Britanniából érkező és az oda tartó termékek.

Nem fogod kitalálni, hogy mit ábrázol a kép
Meg tudod mondani, hogy mit ábrázol ez a kép? Egyáltalán ez egy fotó vagy egy festmény?

Íme az ősi gyógymód, ami télen is a rendelkezésünkre áll
Az immunrendszerünk erősítésére a téli hónapokban van a legnagyobb szükség, az egészség megőrzésére pedig hatékony és természetes ősi módszer az apiterápia, mely alatt a méhek által előállított anyagok gyógyító célú felhasználását értjük.

Bajba került Mundruczó Kornél filmje Shia LaBeouf balhéja miatt
A sztár volt barátnője, FKA Twigs állítja, direkt fertőzte meg nemi betegséggel a színész.

Ide vitték a ma érkező Moderna vakcinákat
A 7200 adag vakcinát speciális környezetben -15 és -25 Celsius-fok között kell tárolni.

„Ijesztőbb volt a szépségverseny, mint Irakban harcolni” - vallotta a „harcos királynő”
Randizna ezzel a festett arcú, katona ruhában álló, fegyvert tartó hölggyel?
6904
7683
