
Nem csitulnak a kedélyek: Melanie egy riporter torkának esett, mert G.w.M.-et is meghívta
Nagy Melanie egy ismert műsorvezetővel kapott hajba, miután a beszélgetésüket követően volt férje, G.w.M is nyilatkozott a műsorban.

„Mondd meg a gyerekeimnek, hogy szeretem őket” – 14 éves tinédzser ölte meg az édesapát
A több sebből vérző férfi még az utolsó szavaival sem segítséget kért magának, hanem a családjának üzent szívszorító szavakat.

„Károly herceg tette tönkre az életemet” – az angol énekesnő a trónörökös miatt maradt egyedül
A kapcsolatuk Károly herceg 30. születésnapján kezdődött, amikor Sheila Ferguson a The Three Degrees énekesnőjeként szórakoztatta az egybegyűlteket.

Ma szabadul Curtis testvére: a család reméli, hogy nem kell visszamennie a börtönbe
Katzenbach Imre meggyilkolásával többek között a rapper testvérét gyanúsítják, akinek társaival együtt, az ügyészség fellebbezése miatt, a börtönben kellett maradniuk a decemberi tárgyalás után.

Megdöbbentő vallomás: ezt senki nem gondolta volna Csutiról
Kulcsár Edina lassan már csak volt férjének már számos oldalát megismerhettük, de erre minden bizonnyal senki nem számított volna.

Tragédia Hévíznél, ketten is meghaltak a balesetben
Két ember meghalt péntek délelőtt a 760-as úton, Hévíz közelében, ahol autójuk egy nyerges vontatóval ütközött - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Ismét lecsapott a Fradi Sas – Videó!
Akár 10 kilométerről is meglátja zsákmányát. Nem véletlen a mondás, hogy valaki sasszemű. Hegyes csőre és karma halálos.

Rubint Réka könnyes szemmel vallott szülei válásának okáról
A LIfeTV-n látható, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban Rubint Réka többek között a szülei kapcsolatáról mesélt. Sokáig tartott neki, amíg megértette, édesapja nem őt hagyta el.

Orbán Viktor három napot töltött a határnál: példaértékű dolgokat tapasztalt – Videó!
A miniszterelnök három napra a magyar-ukrán határra költözött, ahol személyesen követte nyomon az eseményeket és szervezte meg a védekezést, a menekültek ellátását. Pénteken Záhonyról jelentkezett.

Akciófilm a XVI. kerületben: az ámokfutó embercsempész a rendőrautókat sem kímélte – Fotó!
A budapesti kerület lakói filmforgatáson érezték magukat, amikor éjszaka utcákon keresztül üldöztek a szirénázó rendőrautók egy migránsokkal teli kocsit.

Megtörte a csendet! Marilyn Manson ex-felesége megszólalt: veszélyes ember van odakint
Evan Rachel Wood a Rising Phoenix című új dokumentumfilmben elmeséli, milyen volt az élete Manson mellett. A válóperéről azonban még nem beszélhet.

„Semmim nem maradt, de a kutyáimat legalább sikerült megmentenem” – 20 állattal menekült az ukrán házaspár
Egy ukrán házaspár 19 kutyájukkal, a macskájukkal és a hörcsögükkel menekülni kényszerült. Mindenüket elvesztették, de boldogok, hogy állataikkal együtt megmenekültek.

Kiszúrták, ez a milliós szenvedélye van Bochkor Gábornak
A műsorvezető hobbijához bizony a pénztárcáját is alaposan meg kell csapolnia, de úgy tűnik, ez sem érdekli, ha erről a szenvedélyéről van szó.

A kínaiaknál újra csúcsot dönt az újabb Covid-hullám, veszélyben a járványkezelés is
A szakértők azt állítják, kulcsfontosságúak lesznek a következő hetek.

Putyin megtörte a csendet: ezt mondta a tárgyalásokról
Az orosz elnök szerint Ukrajna elhúzza a tárgyalásokat.

Rákóczi kalappal – A fejedelmi sütemény könnyen kézbe vehető, praktikus külsőben!
Aki szereti a túrót, annak jó szívvel ajánljuk a Rákóczi kalappal falatkaverziót, ami ugyanolyan finom, de könnyen kézbe vehető és kínálható.
6018
8517
