
Halálos baleset történt az európai repülőtéren, felfüggesztették a légi közlekedést
Egy férfit beszippantott az egyik gép turbinája.
A miniszterelnök három napra a magyar-ukrán határra költözött, ahol személyesen követte nyomon az eseményeket és szervezte meg a védekezést, a menekültek ellátását. Pénteken Záhonyról jelentkezett.
A miniszterelnök a Facebookra feltöltött videójában számolt be róla, hogy útnak indították a magyar segélyszállítmány következő konvoját, öt hatalmas kamionnyi szállítmányt: élelmiszereket, iparcikkeket – gyerekeknek különösképpen –, kötszereket és gyógyszereket.
Azért tesszük ezt, mert nemcsak azokról kell gondoskodnunk, akik elmenekültek a háborúból, hanem azoknak is segítséget akarunk nyújtani, akik ott maradtak Kárpátalján vagy akár a Kárpátok túlsó oldalán. Ez a segélyszállítmány hozzájuk megy – fogalmazott Orbán Viktor, aki Barabásnál a határátkelőhely munkáját is látta, ott is megfeszített erővel dolgoznak a rendőrök és a közigazgatási emberek.
Azt kell mondanom, hogy csodát tettek a magyarok. Fantasztikus összefogást láttam az elmúlt három napban. Rendőrök, katasztrófavédelmi szakemberek, civil szervezetek, egyházak és az önkormányzati vezetők és dolgozók, nekik külön is köszönetet szeretnék mondani, hiszen az áradat elsőként az önkormányzatokra, az ő vállukra nehezedett, illetve zuhant a háború kezdetekor. És ők remekül helytálltak. Megerősítjük ezeket az átkelési pontokat, jó esélyünk van arra, hogy a következő hetekben is ilyen színvonalon tudjuk folytatni a munkát – mondta a kormányfő, aki mindenkinek köszönetet mondott.
Egy férfit beszippantott az egyik gép turbinája.
Gyermekvédelmi konferencián tartott beszédet Magyar Péter.
Újabb viharok érkeznek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.