
Megbolondul az időjárás: pára, napsütés és zápor, mindenből kapunk a nyakunkba
Nem lesz köszönet abban, amit a következő napokra tartogat az időjárás.

Bizonyíték: Forgó, gyémánt alakú földönkívüli űrhajót kaptak lencsevégre
Sokak szerint ez megdönthetetlen bizonyíték a földönkívüliek létezésére.

Árvíz: Szombatra várják Budapesten a Duna tetőzését, már a Batthyány téri aluljáróba is betört a víz
Bejártuk a budai rakpartot, így tetőzik most a Duna. Az árvíz már bőven elérte Budapestet, szombatra várható a tetőzése. Percenként emelkedik a vízszint, a Batthyány teret már el is érte, az aluljáróba is betört a víz.

Formás fenekével igazoltat a pajzán rendőrlány – Fotó
Alexas kevés ruhában is teszi a dolgát.

Hollywoodi filmzenék – Duka Elemér és zenekara
Ezen az estén Hollywood és a filmes világ slágereit hozzák el a zenészek, mint például a Keresztapa, a Trónok harca vagy a Gladiátor.

Józsefvárosi Jazzfesztivál a hétvégén
Roma és magyar népzenei elemek, amerikai és magyar könnyűzenei popos hangulat, latin dzsessz és afroritmusok váltják egymást két színpadon.

Bécsi esték – Kiss Julianna és Ujj Emőke négykezes zongorakoncertje
Az eseményen felcsendülnek többek között Strauss, Liszt, Beethoven és Mozart művei.

70 éve alapított – A Székely Bertalan Társaság kiállítása
A tárlatot Szűcs Tibor, a „Kisképző” igazgatója nyitja meg, közreműködik: Havay Viktória népdalénekes.

Horror: szörnyethalt a futballpályán egy tinédzser – Videó
A rendőrség a tragédia kapcsán vizsgálatot indított.

Bikiniben mutatta meg tökéletes testét az Exatlon bombázója, odavannak érte a rajongók
Forró fotókat posztolt a közösségi oldalán a sportoló.

Mindenki ledöbbent: furcsa jelenség játszódik le a Föld körül
Sajnos van egy rossz hír is ezzel kapcsolatban.

Emlékszel még a Megasztár legelső kiesőjére? Eláruljuk, mi történt vele!
Aczél Gergő nem akárhol bizonyítja mostanság a tehetségét.
2859
8750




