
Idegen fenyegetést észleltek a csillagok között
Sokkoló híreket tárt fel egy új tanulmány.

Lehangoló állapotban van a Bosnyák téri templom környéke, de Hadházyék nem törődnek Zuglóval
A Bosnyák téri templom mellett hatalmas a gaz, a rózsáknak nyoma sincs.

Ledobta a melltartót, megmutatja mindkét oldalát a kebelcsoda szurkolólány
Újra nagyot domborított a vb-döntő cicimutogató botrányhőse.

Senki sem sejtette, hogy sorozatgyilkos: a jóindulatú építész gyilkosság miatt áll bíróság előtt
Vidám, gondoskodó kollégának ismerték a munkahelyén.

„Alig tudtak kihúzni a vízből!” – Fodor Zsóka nyaralása nem várt fordulatot hozott
A Barátok közt legendás színésznője Törökországban pihente ki az év fáradalmait. Fodor Zsóka ártatlannak tűnő fürdőzése azonban nem várt fordulatot hozott magával.

„Hallottam a sikolyait” – 10 éves kisfiú került életveszélybe, testvérei szeme láttára
A kisfiú csak búvárkodni akart.

Majka nem bírja elfogadni, hogy itt a vége, magyarázkodásba kezdett
A rapper beismerte, mindenhonnan kap pénzt.

Folyamatosan esik, mégsem zuhan le – a Nemzetközi Űrállomás titka lenyűgöző videón
Így marad pályán a folyamatosan zuhanó űrállomás.

Rettegnek a budapesti lakótelepen, darázsinváziótól tartanak
Ezek voltak a hét legolvasottabb cikkei.

,,A férjem érdektelensége a szex iránt arra késztet, hogy félrelépjek"
Szerinte félrelépése után értékelné őt a férje.

Elképesztő, mire bukkant pókhálózás közben egy házaspár
Bekellett nézni a deszkák alá.

Megint késeltek a Deák téren: megszólalt a hős fiatal, aki megmentett egy 19 éves fiút
A fiúhoz nem akartak menőt hívni.

Kasza Tibi pillanata tarolt – íme a hét legolvasottabb cikkei, legforróbb celebpillanatai
A heti toplistán akad könnyfakasztó királyi pillanat, reality-lánykérés és meglepő vallomás is. Kasza Tibi és feleségének közös képe azonban felrobbantotta a netet, és ezzel meg is nyerte az olvasók szívét.

Esküvője után közölték vele a tragikus hírt: kevesebb mint egy éve maradt hátra
Teljesen összetört a friss házaspár.
1520
8742


