33 fok és jégeső: szinte az egész országra riasztást adtak ki

A nyári meleget a megélénkült szél és a zivatar teheti tönkre napközben.



Megosztás
Szerző: B. V.
Létrehozva: 2024.06.09.
Módosítva: 2024.06.09.
időjárás veszélyjelzés előrejelzés csapadék

A hét utolsó napján is marad a nyári meleg, ugyanis 27-33 fokkal számolhatunk napközben. A zavaró tényezőt az általában napos időjárásban a gomolyfelhők jelenthetik, melyek főként az ország északkeleti, keleti harmadában lesznek jelen. Időközben azonban a délnyugati szél megélénkül, ami zivatarokat is hoz majd magával a választás napján. Éppen ezért a HungaroMet három vármegye kivételével az egész országra citromsárga riasztást adott ki vasárnapra. Az érintett területeken pedig a követezőkre érdemes felkészülni:

Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Szinte az egész ország riasztás alatt – Fotó: HungaroMet

Igaz, a hőség zavara is befigyel: négy vármegyére (Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Tolna),  magas középhőmérséklet miatt adtak ki elsőfokú riasztást vasárnapra. 

Ami a folytatást és azon belül is a főváros időjárását illeti, csapadékos nyári napok várhatók a Köpönyeg.hu meteorológiai portál prognózisa szerint.

Hétfőn a gyakran erősen gomolyfelhős égből többfelé, több alkalommal fordul elő zivatar, zápor. Az ÉNy-ira forduló szél megerősödik. 27 fok köré csökken a hőmérséklet.
Kedden és szerdán napos, gomolyfelhős időre van kilátás, és mindkét nap szórványosan fordul elő zápor, zivatar. 26 és 30 fok közötti értékeket mérhetünk délutánonként.
 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás