Mindent bevetnek az oroszok, delfinekkel védik a flottáikat

Az orosz haditengerészet katonai célokra kiképzett delfinekkel védi fekete-tengeri flottáját - írta az amerikai haditengerészeti intézet (USNI) híroldalán helyi idő szerint szerdán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.04.28.
delfinek

Műholdfelvételek szerint a szevasztopoli kikötő bejáratánál két víz alatti delfinkarámot helyeztek el még februárban, az ukrajnai háború kezdete körül.

Elképzelhetőnek tartják, hogy a delfineket ellenséges búvárok ellen is be akarják vetni, akik megpróbálhatnak bejutni a kikötőbe, hogy megtámadják a hadihajókat, amelyek közül sok kívül esik az ukrán rakéták hatósugarán.

A The Washington Post című amerikai napilap azt írta: a műholdas képek kiértékelésével foglalkozó Maxar Technologies amerikai cég is egyetért a haditengerészeti intézet szakértőinek érvelésével.

A Maxar az újság rendelkezésére bocsátotta a feltételezést alátámasztó felvételeket

Kiváló hallásuknak köszönhetően a tengeri emlősök képesek felderíteni az aknákat és más potenciálisan veszélyes tárgyakat. Az 1960-as évek óta az amerikai hadsereg is kiképez delfineket és oroszlánfókákat a víz alatti fenyegetések elhárítása érdekében.

Oroszország delfinekkel védi fekete-tengeri flottáját Fotó: Getty Images/illusztráció

Az annapolisi székhelyű amerikai haditengerészeti intézet szerint a hidegháború alatt a szovjet haditengerészet több programot indított tengeri emlősökkel. Ezek közül az egyik keretében harci delfineket képeztek ki Szevasztopol környékén. A Szovjetunió összeomlása után a képzési helyszín Ukrajnához került, majd a Krím félsziget 2014-es bekebelezése után újra az orosz haditengerészet felügyelete alá. A programot azóta kibővítették - írta az amerikai intézet.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás