
Eláruljuk: ezek az álláskeresés titkos számai
Ahhoz, hogy valaminek kézzelfogható eredménye legyen, ki kell találni egy rendszert. Nincs ez másképp az álláskereséssel sem.
„Ha legideálisabb állást szeretnénk megtalálni, akkor tudatosan ki kell találni egy szisztémát, amelynek a lényege a folyamatosság, ugyanis ha magunknak sem fogalmazzuk meg, hogy pontosan mikorra és mit is szeretnénk elérni, akkor talán nem is lesz kézzelfogható a siker. „Amikor hosszú hónapok telnek el úgy, hogy nem történik semmi, nem hívják be interjúra, de még csak egy visszajelzést sem kap a pályázó, akkor az ember bizony hajlamos másokat és a körülményeket okolni, és ezzel együtt kezd elhatalmasodni rajta a reménytelenség és az önbizalomhiány” – magyarázta Baráth András, a Gerilla Önéletrajz Műhely elhelyezkedési tanácsadója.

”Pont, mint a fogyókúránál. Ha csak úgy hébe-hóba tartjuk a diétát, ha belekezdünk egy fitneszprogramba, de 2 nap után felfüggesztjük, ha csak minden második edzést csináljuk végig, akkor mit is várunk tulajdonképpen? Viszont ha tudatosan csináljuk, figyelünk szabályokra, a mennyiségekre, betartjuk az edzéstervet, esetleg egy szakértő által összeállított rendszert követünk, akkor előbb-utóbb sikereket fogunk elérni. Pontosan így megy ez az elhelyezkedésnél is. Tekintsünk úgy az álláskeresésre, mint egy fitneszprogramra!”
Ezeket a hibákat követjük el
*Nem nyújtunk be kellő számú pályázatot, csak például havi egyet-kettőt. *Nem fordítunk kellő figyelmet a pályázatai minőségér *Nem mérjük fel az erősségeinket, és nem ismerjük az álláspiaci lehetőségeiket és trendeket. Eredmény: kudarc és elkeseredés.Álláskeresési mérőszámok:
1. BEHÍVÁSI ARÁNY – 20-25%
Itt azt kell elérni, hogy az önéletrajzi alapján minimum 15%-ban, de inkább 20-25%-ban behívjanak állásinterjúra. Vagyis amíg nem hívnak be interjúzni minden ötödik, hatodik pályázat után, addig vagy nem jó a pályaorientációnk, vagy gyenge az önéletrajzunk vagy kizárólag internetes álláshirdetésekre pályázunk, és nem használunk egyéb csatornákat.
2. ÁLLÁSINTERJÚ RÉSZVÉTEL – 12-14 interjú
Átlagosan kb. 12-14 állásinterjúra van szükség ahhoz, hogy 90%-os eséllyel el tudjunk helyezkedni. Ebben benne vannak a többkörös interjúk is.
Ennyi pályázatot kell elküldeni:
Ha nincs állásunk, akkor ez azt jelenti, hogy jelenleg főállásban állást keresünk, vagyis havi 15-20 pályázatot célszerű elküldeni.
Ha van állásunk, de váltanánk, akkor is minimum heti 2 pályázatot el kell küldeni.
A mennyiségen túl a minőség is számít: havi 15-20 pályázatnál többet minőségi módon nem lehet végigvinni.
A kevés nem megoldás, hiszen ha csak havi 2-3 pályázatot adunk be, akkor 10-12 hónap alatt tudunk elhelyezkedni a behívási arányt figyelembe véve. Ha viszont havi 15-20 álláshirdetésre pályázunk, akkor ez az idő lerövidül 3-4 hónapra.
Top hírek


Ez a 4 csillagjegy ma megtalálja végre a belső egyensúlyt

Betegségek, amelyek tünetei sokszor ártalmatlannak tűnnek – ezeket ne hagyd figyelmen kívül!
Mutatjuk, mikre érdemes odafigyelni!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre