
Semmi sem sikerül? Ez az égi jelenség keseríti meg az életed augusztus közepéig
Így hat a retrográd Merkúr a csillagjegyekre.
A fiatalember napi ételadagja harminc tojás volt.
Egy Oklahomában élő tartalomgyártó, Joshua Allard elhatározta, hogy öt napon keresztül kizárólag tojást eszik. Ezt az extrém diétát dokumentálta, s nem csak túlélte a kísérletet, de azt mondja: ez örökre megváltoztatta azt, amiben eddig hitt.
A 25 éves fiatalember azt szerette volna kideríteni, miként hat az emberi testre, ha csak tojást juttat be a szervezetébe. Kísérlete látványos végeredményt hozott, ugyanakkor óriási vitákat is generált az interneten, mivel a fiatal tartalomgyártó extrém sovány lett. A videóban elmesélte, hogyan hatott rá, hogy öt nap alatt megevett 150 darab tojást.
Étkezésenként hat tojást fogyasztott, ez összesen napi harminc darabot jelentett. Bár Joshua elárulta, hogy sem keratin, sem vitaminokat nem szedett, míg a kísérletet folytatta, energiaszintje kiegyensúlyozott volt, sőt alvás problémái sem voltak. Nagyon lecsökkent a stressz-szintje, és sokat fogyott. Azt mondta, úgy érezte magát, mint egy medve, aki a téli álomra készül.
Tom Sanders, a King's College táplálkozástudományi szakértője szerint napi 30 tojás mintegy 2000 kalóriát, 195 g fehérjét, 135 g zsírt (ebből 35 g telített zsírt) és 10 g koleszterint tartalmaz. Egészséges embereknek ez rövid távon nem veszélyes, de genetikai hajlam esetén emelheti az LDL-koleszterinszintet, ami növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát – idézi a szakember szavait a Life.hu.
Bár a tartalomgyártó kísérlete számára is meglepő eredményt hozott, mégsem javasolja senkinek ezt a fajta diétát. Mint mondja, a szerinte a tojás az egyik, tápanyagban leginkább gazdag élelmiszer, inkább napi 10e-t javasol belőle, hatot reggel és négyet este.
Így hat a retrográd Merkúr a csillagjegyekre.
Emma Mendelssohn története igazi életleckét ad mindenkinek.
Harminc éven át tanulmányozták az elhunyt embereket adatait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.