
„Gyerekkorunk óta a mostohatestvéremről fantáziálok, szörnyű érzés, de nem tudok ellenállni neki”
Igencsak meredek vallomást osztott meg egy férfi, aki felfedte: saját mostohatestvéréhez vonzódik.
Amerikában is imádják a magyar ízeket.
Ha külföldön Magyarországról beszélnek, akkor rögtön szóba kerülnek a finom ételeink, mennyei boraink, a csodaszép fővárosunk és persze a még annál is szebb magyar lányok, hiszen leginkább ezekről ismernek minket. Nos, úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban található Texas egy kicsi településén, Kilgore-ban is tudják már, hogy milyen finomságokat készítünk hazánkban.
2017-ben nyitott meg Kilgore-ban a Brigitta's nevű magyar étterem, aminek a híre eljutott a The Daytripper nevű YouTube-csatorna videósához is, aki úgy döntött, hogy életében először megkóstolja a magyar konyha kincseit. A magyar tulajok nagy örömmel fogadták, és igazi különlegességekkel kínálták – meg is lett a falatok hatása.
A texasi férfit teljesen letaglózta a gyulai kolbász, de igazán csak akkor esett le az álla, amikor megkóstolta a töltött káposztát – csak dicsérni tudta a magyar ételeket, finomságokat.
A magyar alapanyagokkal készülő fogások nagyon elnyerték a helyiek tetszését, de sajnos úgy tűnik, hogy valamilyen oknál fogva bezárt a Brigitta's magyar étterem.
Itt lehet megtekinteni a texasi férfi magyar ételeket kóstolós videóját:
Igencsak meredek vallomást osztott meg egy férfi, aki felfedte: saját mostohatestvéréhez vonzódik.
Ők azok, akik egyszerűen sugároznak, bárhol is legyenek.
Igazán kell ismerned a magyar nyelvet, hogy jól teljesíts!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre