
A Skorpiónak gondjai akadhatnak, a Vízöntőre jó hír vár.
A Merkúr ma belép a jegyébe, ami nagy erővel hat önre. A következő hetekben az az egyik feladata, hogy jól kommunikálja az igényeit – otthon és a munkahelyen is. A „jól” az ön esetében azt jelenti, hogy indulat nélkül.
Hétfőn egy közeli ismerős, barát segítséget kér, vagy megértést keres önnél és a legjobb, amit tehet, hogy a rendelkezésére áll, még akkor is, ha nem éppen ez a legjobb időpont erre. Fontos felismeréseket is hozhat ez önnek.
A Kos jegyébe lép a Merkúr, és emiatt lehet, hogy most egy picit kalandosabban alakul minden, mint amire vágyik. Az is lehet, hogy egy B tervet kell hirtelen kieszelnie. Ha így van, tervezzen újra! Nézzen körül ismét és maradjon meg a realitásoknál.
A Hold reggel még a Kos jegyéből indul, és a Merkúr is belép ma ide. Mindehhez még egy kis merészség is párosulhat, ami arra inspirálja majd, hogy kezdeményezően lépjen fel, elindítson új dolgokat az életében és arra is, hogy megszerezze magának, amit nagyon szeretne.
Hétfőn bízhat az ösztöneiben és az ítélőképességében. De szüksége is lesz ezekre, mert most van egy ügy, amiben önnek kell megtennie a határozott első lépést. Ez nem könnyű, de képes rá, és ez a legfontosabb.
Hétfőn alkalma lesz arra, hogy valakivel megossza a gondolatait, véleményét. Lehet az illetővel őszinte, de nem árt némi finomítás a tálalás során. Érdemes előbb becsomagolni a gondolatait.
Egy fontos ügyben egymással ellentétes érzések kavaroghatnak önben. Egyrészt hajtaná a dolgokat és haladna előre, másrészt valami óvatosságra inti a folytatást illetően. Ha nem teljesen biztos magában, próbáljon időt nyerni.
Próbálja úgy szervezni a napját, hogy minél hamarabb végezzen a kötelező feladatokkal, és igyekezzen tartalékolni időt önmagának arra, hogy ha váratlan bonyodalom adódik, azt is kezelni tudja. Most ugyanis lehet ilyen, nem is egy!
Egy döntés előtt olyan érzése támadhat, hogy valami nem stimmel, szinte kiszagolja a bonyodalmat. Valahogy nem illeszkedik minden pontosan, de talán nem is tudja megmondani, mi a probléma. Ne feledje, hogy a megérzései nem szokták becsapni!
A hétfői napon anyagi helyzete váratlanul pozitív fordulatot vehet. Talán megkeresik egy új munkaajánlattal, vagy más módon segítenek a csillagok. Valami vagy valaki jó ötletet adhat, figyeljen a sugallatokra!
Jó hírt kaphat hétfőn, ami alapvetően meghatározza az elkövetkező napokat. Valamiképp a múlt, a múltbeli események, emberek is különös jelentőséget kaphatnak az életében, de csakis pozitív értelemben. Talán valaki bocsánatot is kér öntől.
Hétfőn sokat tehet azért, hogy a munkahelyen megalapozza további szerencséjét. Egy kedves mondat, amit a főnökének mond talán még a fizetésére is kihathat. A családdal már nem ilyen könnyű bánni, velük több baja lehet.
Érdemes megjegyezni ezt a konfliktuskezelési módszert.
A jtm, azaz a jövedelemarányos törlesztési mutató célja a túlzott eladósodás megelőzése.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre