Elképesztő, mi növelheti a demencia kialakulását





A demencia sokak számára ijesztő, fenyegető rém lehet. Az alábbiakból az derül ki, mi az, ami növelheti ennek a kórnak a kialakulását, illetve milyen korai tünet jelzi a már meglévő betegséget.



Megosztás
Szerző: H.A.
Létrehozva: 2023.09.07.
agy álmatlanság alvás demencia

A demencia szó hallatán a többségnek a memória romlása jut elsők közt az eszébe. Akad azonban olyan tünet, ami még az agyi funkciók hanyatlása előtt jelentkezik és talán nem is gondolnánk, milyen komoly betegségre utalhat ez a látszólag ártatlan jelzés.

demencia, nő, időskor
Képünk illusztráció (Fotó: Pexels.hu)

A Mirror cikkében kiemelte, hogy már a demencia kialakulásában is nagy szerepet játszik a megfelelő és pihentető alvás hiánya: azok az emberek, akik nem alszanak naponta legalább 6 órát, sokkal nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Kutatások már bebizonyították, hogy nagyobb százalékban alakul ki a demencia a túl kevés alvással élőknél, mint azoknál, akik éjjelente mindig kipihenik magukat. Ugyancsak intő jel lehet ennek a kórnak a felbukkanásánál az alvásbeli szokások megváltozása.

Bizonyított tény, hogy a demenciában szenvedők gyakran küzdenek a rossz alvással. A szakértők szerint ennek oka az, hogy az agy egyes részei irányítják az alvás-ébrenlét ciklust: a demenciáért is felelős amiloid fehérjék megnövekedése az agyban pedig kialakíthatja a rossz alvást.

A szakértők azt tanácsolják, hogy a kockázatok elkerülése érdekében igyekezzünk kialakítani egy alvási rutintervet, és minden éjszaka legalább 7-8 órát aludjunk, ami lehetőséget ad az agynak a regenerálódásra és pihenésre. 

A demencia a kognitív képességek csökkenését jelenti. Többféle tünete között előfordul a memóriazavar, a viselkedés megváltozása, tájékozódási problémák, és az önellátó képesség csökkenése. A demencia egy progresszív betegség, amelynek tünetei az idő előrehaladtával csak rosszabbodni fognak.

 





 





Ezeket olvastad már?
Ezeknek a csillagjegyeknek ma vigyázniuk kell a romantikával

Ezeknek a csillagjegyeknek ma vigyázniuk kell a romantikával

Heti horoszkóp: itt az ideje eldönteni, hogyan tovább!

Heti horoszkóp: itt az ideje eldönteni, hogyan tovább!

Felemészt a stressz és a bizonytalanság? Ezek a gyógynövények segítenek minden bajodon

Felemészt a stressz és a bizonytalanság? Ezek a gyógynövények segítenek minden bajodon

Ennek a két csillagjegynek nagyon rosszul indul a hét

Ennek a két csillagjegynek nagyon rosszul indul a hét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás