
Napi horoszkóp: a Mars és az Uránusz fényszöge jó energiákat jelez ennek a csillagjegynek
Több csillagjegy is kedvező eseményekben lesz része.
Miközben az elmúlt év rekordárfolyamot és -növekedést hozott az arany esetében, az idei első néhány hónap inkább a stagnálásról szól.
A megugró államadósságok és az inflációs félelmek miatt ugyanakkor továbbra is kiemelkedő befektetési eszköz az arany, amelyből a világ jegybankjai folyamatosan gyarapítják is készleteiket – derül ki Bodnár Viktor, a magyar tulajdonú fintech cég, a BlockBen szakértőjének elemzéséből.

Mint írják, miközben 2020-ban több mint 24 százalékot emelkedett az arany árfolyama, az idei év első harmada inkább a stagnálásról szól. Jelenleg az 1700–1800 USA dollár környéki szinten jár az arany unciánkénti árfolyama, holott az évet az 1900-as szint környékén kezdte. Márciusban pedig még 1600 dollárnál is járt átmenetileg az árfolyam.
„Az arany a Covid-krízis több mint egy éve alatt tökéletesen töltötte be hagyományos menekülőeszköz-szerepét. A különböző védőoltások megjelenésével ugyanakkor a mindig több lépéssel előre gondolkodó pénzügyi piacok már túlléptek a járványkrízisen és előre tekintenek. Ilyenkor mindig előtérbe kerülnek a kockázatosabb, de magasabb hozammal kecsegtető befektetési lehetőségek” – fogalmaz Bodnár Viktor.
Jelenleg a pénzügyi piacok optimizmusát többek között az táplálja, hogy az USA-dollár jól teljesít az elmúlt időszakban, jó esély mutatkozik az USA gazdaságának talpra állására, valamint a kötvények hozama is emelkedőben van.
Magyar aranytartalék
Április elején jelentette be a Magyar Nemzeti Bank, hogy a hosszú távú nemzet- és gazdaságstratégiai céljait szem előtt tartva 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelte Magyarország aranytartalékát.

Több csillagjegy is kedvező eseményekben lesz része.

Az orvosi beavatkozás óta nem érzi magát szexinek.

Meg fogsz lepődni!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.