
A nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookra kedden feltöltött videójában.
Fontos dátumok láttak napvilágot a 2023-as évi nyugdíjellátással kapcsolatban.
A budapestieket kérdeztük az emelés konkrét összegéről.
Sokan kerültek olyan helyzetbe, hogy csak sok idő után döbbentek rá, nincsenek bejelentve hivatalosan a munkahelyükre. Bárhol is dolgozunk, érdemes körültekintőnek lennünk.
Ropi, a 11 éves welsh terrier 8 évig teljesített szolgálatot kábítószerkereső kutyaként. Megtudtuk hogyan tölti majd nyugdíjas éveit.
Decemberben jóval előbb folyósítják a nyugdíjakat: ezúttal nem a megszokott időben, hanem akár már a napokban is megkaphatják az idősek a pénzüket
Átlagosan 18.800 forinttal kapnak többet a nyugdíjasok novemberben.
A Metropol összeszedte, mik a nap legfontosabb történései, mi változik a nyugdíjban és meddig vehetünk libát Márton napra.
A következő hónapokban két alkalommal is külön összegekhez jutnak a nyugdíjasok.