
Egy prosti lett a végzete, emiatt halt meg ez a férfi az aktus közben
Aktus közben ájult el a 35 éves férfi, akinek a helyszínre érkező orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A halál okát is megállapították, ami mindenkit meglepett.
Aktus közben ájult el a 35 éves férfi, akinek a helyszínre érkező orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A halál okát is megállapították, ami mindenkit meglepett.
A család több napon keresztül nem adott életjelet magáról, ezért a nagymama kérésére a rendőrség keresni kezdte az eltűnt párt és kisbabájukat.
Benkő Balázs még nem tudta feldolgozni édesapja halálát. Álmában gyakran találkoznak, de ébredéskor rájön, hogy már nem tud semmit kérdezni tőle.
A 87 éves sztár többször is legyőzte a rákot, legutóbb azonban koronavírussal fertőződött meg, a kórházban életét vesztette.
Az idős házaspár már 47 éve együtt élt és annyira szerették egymást, hogy nem tudtak egymás nélkül létezni Amikor felesége meghalt, a férj is feladta.
26-an haltak meg a Mikulás miatt
Halálos áldozat mellett kiemelkedő volt a bűncselekményt elkövetők száma is az év utolsó napján.
Dr. Éless Béla hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el. A nagy színházcsinálóként emlegetett művész méltósággal viselte a szenvedést.
Sajnos 2020-ban is hosszú listát lehet írni azokról, akik örökre elaludtak. A teljesség igénye nélkül ezt most meg is tettük.
Pécsi Ildikó nyár óta készült a halálra férje, Szűcs Lajos halála óta.