
család


Az új év új reményt is jelent az autista kislánynak és édesanyjának, akiknek az álma válik valóra
Megoldódni látszik a beteg kislány és édesanyja helyzete.

Megtette a nagy bejelentést a közös kisbabáról a Dancing álompárja
El sem hitték, amikor a terhességi teszt pozitív lett.

„Az én álmom ma valóra vált, a gyermekeim újra velem vannak” – Igazi csoda történt Lászlóval, a nógrádi édesapával
Néha elég egy kis odafigyelés, és álmok válhatnak valóra.

Hihetetlen szakik: több mint fél évszázada esztergál János és Ferenc
Mindketten túl vannak a nyolcvanon.

Hagyd főzni anyut! - bohócokkal és sok játékkal
"Szeretnénk levenni a teher egy részét a szülők válláról azzal, hogy délelőttre meginvitáljuk a gyerkőcöket egy kis szórakozásra."

"Persze nem egyszerű, de bízunk a csodában" – Nehéz karácsony vár a 3 éves nagybeteg Majára
Még kérdéses, hogy hogy alakul a család karácsonya.

"Most végre karácsonykor mindenki itthon lesz" – 3 év után először a családjával ünnepelhet a súlyos beteg Hannácska
Hannácska idén a szeretteivel ünnepelheti a karácsonyt.

„Volt bennünk némi félelem” – nagy álma vált valóra a halva született Dorcinak
Dorci halva született, nem tud járni és beszélni.

„Jótékonysági koncertet tart Hannáért” – Az X-faktor sztárja is a beteg kislányt támogatja
Újabb kezdeményezés indul Hannácska megsegítésére.
