A zuglói képviselők többsége megszavazta, hogy távozzon a posztról Baracskai Gábor, a Városgazdálkodási Közszolgálati Zrt. vezérigazgatója, aki leginkább arról volt ismert a kerületben, hogy a szocialista alpolgármester Hajdú Flórián, és a korrupciós ügyekkel meggyanúsított volt szoci országgyűlési képviselő, Tóth Csaba kebelbarátja. Horváth Csaba, a pálmafás budai luxusvillájáról elhíresült zuglói polgármester mindössze annyival indokolta a döntést, hogy „nem megfelelően működött a cég”.

Horváth Csaba a cég rossz működésével indokolta a kirúgást Fotó: Magyar Nemzet

Kirúgása előtt a „zuglói szoci keresztapával” kávézott egy teraszon

Baracskai menesztését mind a fideszes, mind az ellenzéki képviselők megszavazták. Érdekes, hogy az eset nem sokkal azután történt, hogy Baracskait lencsevégre kapták, amint egy kávézó teraszán tárgyal Tóth Csaba, volt szocialista országgyűlési képviselővel, akit több korrupciós üggyel is gyanúsítanak, márciusban pedig a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, és házkutatást tartott nála a a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében. Tóth Csaba, az MSZP jelöltjeként indult volna az ellenzéki előválasztáson, ám szeptemberben visszalépett, miután zűrös ügyei miatt a DK és a Momentum is kifarolt mögüle.

Tóth Csaba még mindig befolyásos Zuglóban?

De a nemrégiben kiszivárgott fotó, amin Tóth Csaba többek között Baracskaival és a kerületi szoci alpolgármesterrel, Hajdú Flóriánnal tárgyal, arra enged következtetni, hogy posztokon maradt emberein keresztül még mindig befolyással bír Zugló működésére. A városgazdálkodási vezér leváltása valószínűleg erre is válasz a kerületi politikusok részéről, igyekeznek megszabadulni Tóth, még pozícióban lévő embereitől.

Még mindig Tóth Csaba a legbefolyásosabb Zuglóban Fotó: Facebook

Több ezer zuglói ingatlan sorsa is a tét

Baracskai távozásával most arra számítanak a zuglói képviselők, hogy az ilyesfajta képtelenségek szűnnek meg, és talán rendeződnek a kerületi önkormányzati bérházak ügyei is. A tét hatalmas, a cég ingatlangazdálkodási osztálya ugyanis mintegy 2200 zuglói önkormányzati lakás és 1000 helyiség felett uralkodik. A vezérigazgatói munkakör betöltésére a zuglói önkormányzat pályázatot ír ki, a tender eredményhirdetéséig tartó időszakra Baranyai Zsoltot, a városüzemeltetési osztály vezetőjét bízták meg az önkormányzati cég irányításával.

Bünetőeljárás: lenyúlták a parkolási pénzeket a zuglói szoci képviselők

Éveken át kenőpénzként lenyúlták a zuglói parkolási pénzeket a szoci képviselők Karácsony Gergely zuglói polgármesterkedése idején. A megindult büntetőeljárás adatai szerint havi sok-sok millió cserélt gazdát táskában, papírzacskóban a város különböző helyszínein, a vallomások szerint Horváth Csabának és Tóth Csabának 250 millió, Molnár Zsoltnak 40 millió, Baja Ferencnek 30 millió jutott.

A Központi Nyomozó Főügyészség megalapozott gyanúja szerint szerint 2016-ban Tóth Csaba, mint XIV. kerületi MSZP-s országgyűlési képviselő társával a zuglói fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek céget, amelytől a nyereség felére tartottak igényt. Mindezt vallomásában megerősítette Fuzik Zsolt, a zuglói parkolási cég korábbi vezetője.

Hadházy mindent elkövet a hatalomért: „likvidálta” Tóth Csaba emberét

Miután a Zuglóhoz nem köthető Hadházy Ákosnak sikerült Tóth Csaba félreállítása után megnyernie a választást, most folytatja hatalmi terjeszkedését a „zuglói szoci keresztapa” hátrányára. Mint általában, most is a Facebookon reppentett fel némi információt, amelyben Tóth Csaba újabb mutyijairól ír, ki tudja, talán pont neki üzenve:

Szomorú tény: Tóth Csaba zuglói exképviselő vette meg az MSZP korábbi székházát, méghozzá nevetségesen alacsony áron. A jó állapotú, Thököly úton álló társasház lakásait már részben el is adta, feltételezhetően horribilis haszonhoz jutva ezzel. Az ügy bűncselekmény gyanúját is felkelti … Az ingatlan egy jó állapotú társasház, amelyben mintegy 900 négyzetméteren 9 db, átlagosan 100 négyzetméteres lakás található, és tartozik hozzá teremgarázs is. … A választási bukás után röviddel azonban Tóth Csaba bizalmi emberei jelentek meg a kuratóriumban. … Ezek a jóemberek aztán 2019 elején eladták Tóth cégének, a Tigris 1993 Kft.-nek az egészet. …Tóth gyakran magyarázta azzal a vagyonát, hogy ingatlanokat ad és vesz. Ebben az esetben viszont a tranzakció több bűncselekmény gyanúját is felkelti. 2019-ben ugyanis a zuglói ingatlanok átlagos ára 6-700 ezer forint/nm körül mozgott, így a képviselő kb. 600 milliós vagyonhoz juthatott 128 millióért (mostanra pedig még magasabbak az árak)” – írja Hadházy.

„Szajna-part” Zuglóban – 136 millióért…

Várnai László, a CivilZugló Egyesület képviselője próbálta megmagyarázni, hogy miért is kell Baracskainak távoznia. Többek között arról a zuglói mutyiról beszélt, amiről tavaly a Metropol elsőként számolt be: a Thököly út 150. alatt álló önkormányzati épületet és az azelőtti miniparkot összesen 136 millió forintért újította fel a hivatal. A 2016 óta üresen álló helyiséget 2017-ben hiába próbálta meg egy pékség kivenni, a zuglói városgazdálkodás, Baracskaival az élén nemleges választ adott nekik, mondván a bérlés pályáztatás útján zajlik. Aztán, bár pályáztatás ezután sem történt, a Városgazdálkodási Közszolgálati Zrt. 16 millió forintért felújította a helyiséget, az előtte lévő tér felújítása pedig „Szajna-parti életérzés a Varsó utcában” címmel az önkormányzat gazdasági programjába került be, ez végül 120 millió forintjába került az adófizetőknek.

Mint azt a Metropol kiderítette, egy másik önkormányzati üzlethelyiséget bérlő kft. költözött volna csere útján a frissen felújított üzlethelyiségbe, miattuk volt szükség a „Szajna-parti életérzésre” is, hiszen egy francia cukrászatról volt szó. Miután azonban a 136 milliós mutyi nyilvánosságot látott, a cukrászat maradt ott, ahol volt, az üzlethelyiség pedig azóta is üresen áll… 136 millióért. Ez csak egy eset azok közül, amik a Városgazdálkodási Közszolgálati Zrt. számlájára róhatók fel.

Elkészült a Metropol Nagy Budapesti Korrupciótérképe! Nézd meg, melyik kerületben mennyit loptak – kattints a milliárdokért!