
Pincébe zárta és éveken át rabként tartotta sógornőjét egy könyörtelen nő
Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.
Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan rövid keresgélés után negyven év távlatából is megtalálta az űrhajó kulcsát. A Metropolnak pedig közelebbről is megmutatta.
Exkluzív interjút adott a Metropolnak Farkas Bertalan. Az első magyar űrhajós negyven évvel ezelőtt járt az űrben, és amikor rákérdeztük, hogy mi mindent őriz abból a bizonyos egy hétből, a következőt válaszolta.
„Mindent! A kesztyűmet, a szkafanderem és persze fényképeket, felvételeket, dokumentumokat. Néhány kollégám gyermekének az ellenőrzőjét is felvittem, hogy a kicsik az iskolában elmondhassák: „ezt az űrben is aláírták”. Bizonyára ők is őrzik ezt a kedves emléket. De a lányomnál ott van az a piros-fehér-zöld ruhácskába öltöztetett baba is, amit titokban vittem magammal, illetve megvan a tévémaci is, amelyik szintén velem volt. Ezek igazi kincsek a család számára, bízom benne, hogy az unokáim is nagy becsben tartják majd mindazt, ami rájuk hagyok. Látja ezt, még az űrhajó kulcsa is megvan”.
Farkas Bertalan 1949. augusztus 2-án született Gyulaházán. Gyerekként focistának készült, később azonban a repülés szerelmese lett, ezért beiratkozott a Repülőműszaki Főiskolára. 1978-ban önként jelentkezett űrhajósnak. Kiképzését követően, 1980. május 26-án a Szojuz–36 fedélzetén indult el a világűrbe, ahol végül 7 napot, 20 órát és 45 percet töltött. A sikeres földet érést azóta a második születésnapjaként ünnepli. Legkedvesebb űrbéli emléke a súlytalanság.

Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.

Nem ígért sok jót az emberiségnek.

A fiatalnak csontvelő-átültetésre volt szüksége.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.